Tesi-suli

Újpesti Bene Ferenc Általános Iskola

A 8.b osztály az Újpesti Helytörténeti Gyűjteményben

A 8.b osztály látogatást tett a Neogrády László Helytörténeti Gyűjteményben.
Az állandó kiállításon már az ókortól láthattak emlékeket, melyek bemutatták, hogy hogyan alakult a város, majd a városrész története.
A különböző iparágak képviselőiről, a helyi üzemekről, gyárakról, az 1848-as szabadságharchoz való kapcsolódásról, az első polgármesterről és a kerület híres szülötteiről is sok érdekességet tudtak meg a gyerekek. A helyi közlekedésről, kulturális létesítményekről, szabadidő hasznos eltöltésének lehetőségeiről és a városi életről hallgattak meg történeteket.
Egy játékos információvadászaton vettek először részt 2-3 fős csapatokban, majd tárlatvezetés keretében tudták meg, hogy sikerült-e minden kérdésre megtalálni a helyes választ.
A tanév végéig látható Suliidő Anno kamarakiállításon pedig megismerkedhettek a tanulók a helyi elemi, általános és középfokú oktatás egykori eszközeivel, dokumentumaival, kicsit bepillanthattak a korabeli tanórák hangulatába és a kisdiákok életébe.
A kiállítás a felnőttekben is sok emléket ébreszthet fel. Érdemes akár családdal is ellátogatni.

A kiállításon készült képeket Facebook-oldalunkon tekinthetik meg.

A kommentárok nem engedélyezettek.