Tesi-suli

Újpesti Bene Ferenc Általános Iskola

A magyar kultúra napja – január 22.

Iskolánk a hagyományokhoz híven ebben az évben is megünnepelte a magyar kultúra napját.
A magyar kultúra napját 1989. január 22-e óta tartjuk meg hivatalosan hazánkban, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én tisztázta le a Himnuszt, nemzeti imádságunkat, melynek idén ünnepeljük a 200. évfordulóját.
A megemlékezés Sinkovits Imre csodálatos előadásában a Himnusz meghallgatásával indult, majd Bernáth Ágnes, Tarnai Richárd, Vigh Szilveszter 7. évfolyamos tanulók beszéltek a Himnusz történetéről, arról is, hogy miként vált a Himnusz nemzeti imádságból sok év után 1989. október 23-án hivatalos nemzeti himnuszunkká, valamint Erkel Ferencnek a vershez írt fantasztikusan szép zenéjéről, miközben elhangzott Aranyosi Ervin Magyar kultúra napjára, és Illyés Gyula Verses levél Zilahy Lajoshoz című verse.
Ezután még pár érdekességről is beszámoltak a szereplők a Himnusszal kapcsolatban. Több információ hallatán meglepődve kapták fel fejüket iskolánk tanulói és néhány pedagógus is. Nem mindenki tudta, hogy Budakeszin található a Himnusz szobor, mely ünnepnapokon 21 bronzharanggal szólaltatja meg Erkel Ferenc zenéjét, vagy hogy útlevelünkben hordjuk a Himnuszt, mivel a kézirat képe dombornyomással megtalálható benne, ill. a zenemű kottáit UV-fény alatt a lapjain láthatjuk. Az is új információ volt, hogy a magyar Országgyűlés 2022. december 7-i ülésnapján elfogadta az 55/2022. (XII. 8.) OGY határozatot, „amelynek értelmében a Himnusz befejezésének 200. évfordulójára emlékezve – január 22-ét hivatalos állami emléknapként a magyar kultúra napjának nyilvánította.” A határozat hangsúlyozza, hogy Kölcsey Ferenc Himnusz című költeménye a nemzeti összetartozás egyik fontos sarokköve, a több mint ezeréves magyar államiság nemzeti jelképe.
Megemlékezésünk végén Petőfi Sándor Magyar vagyok című verséből szavalt el részletet Vigh Szilveszter, majd a Bagossy Brothers együttes Visszajövök című dalával zárult a magyar kultúra napi megemlékezésünk.
Köszönjük az ünnepi megemlékezést a résztvevő diákoknak, a műsort összeállító Joó Cecília könyvtárospedagógusnak, valamint az iskolarádiót kezelő nyolcadik osztályos tanulóinknak.

A kommentárok nem engedélyezettek.