Tesi-suli

Újpesti Bene Ferenc Általános Iskola

Bázis-nap a Benében

Iskolánk 5 éve vesz részt a Határtalanul! programban, melynek keretében minden évben 5 napos erdélyi utazáson vesznek részt hetedikeseink, osztályfőnökeikkel együtt. A Budapesti POK felkérte intézményünket, osszuk meg sokéves tapasztalatunkat az érdeklődő kollégákkal.
2018. október 10-én tehát ismét fontos esemény színhelye volt iskolánk: az Oktatási Hivatal Bázisintézményeként előadást tartottunk vendégeinknek a „Határtalanul! program szervezése, lebonyolítása intézményünkben” témakörben.
Nagy örömünkre szolgált, hogy nemcsak Budapest-szerte, de vidékről is érkeztek érdeklődő kollégák, intézményvezetők, intézményvezető-helyettesek, szaktanácsadók. A Budapesti Pedagógiai Oktatási Központ képviseletében Pusztai Katalin pedagógiai referens asszony tisztelte meg jelenlétével iskolánkat.
Az előadást Miskolczi Erzsébet intézményvezető asszony nyitotta, aki részletes, prezentációval egybekötött tájékoztatást nyújtott a Határtalanul! program folyamatáról. pályázati, szervezési és dokumentációs, szakmai, pénzügyi beszámolási feladatairól, mindenre kiterjedő alapossággal.
Ezt követően Gálfalvi Áron projektvezető a szervezés és az utazás konkrét, gyakorlati „műhelytitkairól” tájékoztatta a hallgatóságot.
Az előadást Hartmann-né Sajti Gabriella, Andor-Barabás Edit és Vargáné Gyurkovics Mónika kolléganők élménybeszámolója zárta. Mindhárman részt vettek osztályfőnökként egy-egy úton, amely mind nekik, mind a gyerekeknek életre szóló élményt nyújtott, így beszámolójukból nem hiányzott az érzelmi töltet sem.
A bemutatót követően került sor a kérdések megválaszolására, beszélgetésre, a tapasztalatok kötetlenebb átadására.
A rendezvényen részt vevők elégedettségi kérdőívet tölthettek ki az elhangzottakkal kapcsolatban. Nagy örömünkre szolgál, hogy 100%-os visszajelzést kaptunk minden szempontra. Többek között a program szervezettségére, a gyakorlatban hasznosítható tudásra, az előadást tartók szakmai felkészültségére, tudására, nyílt, kedves kommunikációjára.
Vendégeink szöveges véleménnyel is megtiszteltek bennünket, ezekből idézünk néhányat:
„Hasznos volt számomra, mindenre kiterjedt az igazgató tájékoztatója.”
„Sokrétű, mindenre kiterjedő beszámolók.”
„Nagyon hasznos információk hangzottak el, kedves előadásban. Köszönjük a vendéglátást!”
„Választ kaptam a felmerülő kérdésekre.”
„Kedves kollégák, örülök, hogy itt voltam.”
Mi is nagyon örülünk a rendezvény sikerének, a résztvevők elégedettségének, és reméljük, a gyakorlatban is jól hasznosítják majd az itt hallottakat.

Az eseményen készült fotókat Facebook-oldalunkon tekinthetik meg.

A kommentárok nem engedélyezettek.