Tesi-suli

Újpesti Bene Ferenc Általános Iskola

Az olimpiai család tagjaira emlékeztünk a Farkasréti temetőben

Olimpiai iskolaként 2022. október 27-én, a Magyar Olimpiai Bizottság hagyományos megemlékezésén, az Olimpiai Bajnokok Falánál emlékeztünk az elhunyt olimpiai bajnokainkra.
Intézményünket Miskolczi Erzsébet intézményvezető és Gálfalvi Áron testnevelés munkaközösség-vezető képviselte.
Az eseményen az olimpiai himnusz meghallgatása után Gyulay Zsolt, a MOB elnöke az egybegyűlteknek elmondta: „ Az olimpiai család 1994 óta szervezi meg a falnál a megemlékezést, ahol jelenleg 169 név szerepel, ennyi olimpiai bajnokunk hunyt el. A
megemlékezés perceiben nemcsak rájuk, hanem a sportélet további fontos szereplőire is gondolunk, akiktől végső búcsút kellett vennünk – az ő hozzátartozóikra, barátaikra, az ő fájdalmukra.”
A megemlékezés zárásaként került sor a koszorúzásra. A koszorúzás során többek között dr. Schmidt Ádám sportállamtitkár, Gyulay Zsolt MOB elnök, Gyurta Dániel, olimpiai bajnok, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja, Győr Béla MOA főtitkár, Dunai Antal olimpiai bajnok labdarúgó, valamint a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja, a sportszövetségek, az olimpiai baráti körök képviselői mellett az olimpiai iskolák – többek között iskolánk, az Újpesti Bene Ferenc Általános Iskola – helyezte el a megemlékezés virágait.
Emléküket tisztelettel őrizzük!
(Képek forrása: http://olimpia.hu/negy-bajnokra-es-az-olimpiai-csalad-elhunyt-tagjaira-emlekeztek-farkasreten?fbclid=IwAR3-wEmNbg4W_jYA3XEcAmrJdgY8s1SRxdCvt9hf4c_wtdaVQNYIlEgb5N0)

A kommentárok nem engedélyezettek.