Tesi-suli

Újpesti Bene Ferenc Általános Iskola

Programok 2020-2021

Zánkai jutalomtábor – 2021

Az Erzsébet Alapítvány által kiírt „Kedves naplóm” kreatív pályázaton a 3.a és 7.b osztály együtt nevezve készített egy kreatív naplót és ezzel KÜLÖNDÍJAS lett. A dicsőségen túl egyhetes ottalvós nyári táboron való részvételt is nyertek Zánkára. A gyerekek izgatottan várták a tanév végét, hiszen rögtön utána indult a tábor. Vonattal utaztunk Zánkára az Erzsébet Üdülőközpontba […]

Ballagás a Benében 2021

“Tudj hátat fordítani és kisétálni azon az ajtón, ami már többé nem a tiéd. Ami már nem szolgál, ami mögött már mindent felfedeztél és semmi sem maradt. Ha még várnod kell, hogy kinyíljon a másik ajtó, várj. Készülj fel az új útra, arra, ami vár, ami több lesz, de leginkább légy elég erős majd, amikor […]

Tankerületi elismerés pedagógusainknak

Boldizsárné Kovács Gizella rajztanár, Gálfalvi Áron testnevelő, Kalmár Beáta tanító, Karsai Annamária tanító, Ring Zsófia tanító, Vargáné Gyurkovics Mónika magyar nyelv és irodalom – történelem szakos tanár a tanév során tanúsított példamutató, kiemelkedő pedagógiai munkájukért tankerületi dicséretben részesültek. A kollégák intézményünk, az Újpesti Bene Ferenc Általános Iskola jó hírnevét növelték a projektek, rendezvények magas szintű […]

„Maradj egészséges!” országos rajzpályázat

A 2020/2021-es Európai Unió iskolagyümölcs-és iskolazöldség-program „Maradj egészséges!” országos rajzpályázaton több tanítványunk is sikeresen szerepelt, II. helyezést értek el, és 30 000 Ft-os vásárlási utalványt nyertek. A pályázati kiírás szerint az egészséges táplálkozás és a képzőművészet összekapcsolódásának a bemutatása volt a feladat. A gyerekek színes, különböző technikákkal készült gyümölcs- és zöldségmandalákkal neveztek be. A győztes […]

Fenntarthatósági Témahét 2021

Az utóbbi évszázad iparosítása, emberi kihasználása miatt Földünket számos veszély fenyegeti: globális felmelegedés, vízhiány, csökkenő energiakészlet, klímaváltozás. Az új évszázad gyermekeinek a feladata ezt megállítani, visszafordítani. Ezért hozta létre az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2016-ban a Fenntarthatósági Témahetet, hogy diákjaink figyelmét erre a fontos kérdésre irányítsuk. Minden évben teljes létszámmal részt veszünk ezen a fontos projekten. […]

Miénk a suli!

Hagyományainkhoz hűen június 14-én rendeztük meg a „Miénk a suli!” programsorozatot. A nap a nyolcadik osztályosok bolondballagásával kezdődött. A végzősök vidám zenére, mókás jelmezekbe öltözve vonultak be és ökölpacsival búcsúztak el a felsorakozott alsóbb évesektől és tanáraiktól. Igazgatónő köszöntötte őket és ekkor csatlakoztak hozzájuk a negyedikesek és minden osztály egy-egy bokrot ültetett emlékül. A negyedikeseket […]

Olimpiai játékok a Benében

Négyévente, az olimpia évében a Benében is megrendezzük a saját miniolimpiánkat. Mivel a 2020-as olimpiát a járványhelyzet miatt idén rendezik meg, mi is ezt követtük. Hagyományaink szerint a zánkai sporttáborban szokott zajlani a nagy esemény, ám a vírus ezt is felülírta, és iskolai keretek között szerveztük meg. Az osztályok ünnepélyes bevonulását követően meggyújtottuk az olimpiai […]

Bene-nap

Hagyományos, nagyszabású programjaink egyike minden évben a Bene-nap, amelyen neves olimpikonok tisztelnek meg bennünket jelenlétükkel és kéznyomatukkal, és izgalmas versenyeket rendezünk más olimpiai iskolák csapatai részvételével. Idén a járványhelyzet miatt sajnos nem fogadhattunk vendégeket, zárt iskolai körben tartottuk meg rendezvényünket. Az osztályok különböző állomásokon forgószínpadszerűen próbálhatták ki ügyességüket. Sokféle sporttevékenységgel színesítettük a programot, terítékre került […]

‹ Previous Posts