Tesi-suli

Újpesti Bene Ferenc Általános Iskola

Mozdulj a klímáért 2022-ben is!

Tizedik alkalommal hirdette meg a Magyar Éghajlatvédelmi Szövetség a Mozdulj a klímáért! kampányt, amelynek központi témája idén a tiszta levegő volt.
Iskolánk, immár hagyományosan, ötödször csatlakozott a felhíváshoz és mozgósította diákjait a klímavédelemre, sok érdekes feladat megoldása során.
A tiszta levegő elengedhetetlen forrásai a fák. Iskolánk udvarán jó pár fa ad árnyékot, köti meg a szálló port és „gyártja” az oxigént. Legöregebb fáink az iskolával egyidősek, 46 évesek – méltán kaphatják meg a kampány által javasolt „Hős fa” címet, amelyet egy tábla elhelyezésével pecsételtünk meg a legnagyobb „hős fán”. A táblán a fa neve, számított értéke, valamint az általa nyújtott ökológiai szolgáltatások mértéke (szén-dioxid-megkötés, oxigéntermelés, párologtatás, pormegkötés) szerepel.
Mindenki elámult, hogy egyetlen fa is mekkora szerepet játszik a tiszta, élhetőbb klíma megteremtésében.
Hős fáinkat megilleti a díszítés is. Újrahasznosított és természetes anyagokból (palackok, fémdobozok, kavicsok, dió, faágak stb.) szélcsengőket varázsoltak osztályaink, amelyeket a fákra és bokrokra aggattunk, hadd csilingeljenek a szélben.
Az élőkép készítése évről évre visszatérő feladat. Most a levegőt kellett „megformálnunk”, amelyhez egy diagram képét álmodtuk meg. A kék, piros, fehér és színes pólókba öltözött gyerekek alkotta kép a levegő összetételét ábrázolta.
Az „Akció a környezetért” feladat során növényeket ültettünk az iskolakertbe, ezúttal virágokat és fűszernövényeket. A levegő csak úgy illatozott a rozmaringtól, bazsalikomtól, borsmentától! Reméljük, tavasszal sok friss hajtásnak örülhetünk a növénykéinken.
Az egészséges étkek készítése szintén hagyományos feladatnak számít. Most gyümölcs- vagy zöldségsalátákat készítettünk, amelyeket egy piknik keretében az iskolaudvaron jóízűen elfogyasztottunk a kellemes őszi napfényben.
Egy héten keresztül gyűjtöttük a „zöld mérföldeket”, amelyeknek egyik fontos eleme a környezettudatos utazás volt. Diákjainkat arra biztatjuk, hogy a közlekedés során részesítsék előnyben a gyaloglást, a kerékpárt, rollert, gördeszkát vagy a tömegközlekedést. Ezzel is a levegő tisztaságát óvjuk.
A levegőt ábrázolni nagyon nehéz, a mozgalom szervezői azonban mégis erre kértek bennünket. De a benéseken nem fognak ki: diákjaink a tanáraik segítségével nagyon kreatívan és ötletesen oldották meg ezt a feladatot. Rajzokon ábrázolták a szelet, befőttesüvegben „konzerváltak” újpesti levegőt, térkitöltő zacskók segítségével írták ki a „levegő” szót, sőt voltak, akik verset is írtak róla.
A program idején zajlott le az őszi papírgyűjtésünk is, amelynek eredményeképp több száz kg papírt gyűjtöttünk össze. A győztes osztályok tortát kapnak majd, az eredmény hamarosan kiderül!
A European Climate Foundation támogatásának és a Levegő Munkacsoport közreműködésének köszönhetően a közeljövőben egy levegőminőség-mérő készüléket kapunk, amellyel folyamatosan nyomon kísérhetjük az iskola környezetének levegőtisztaságát. A készülék a levegőben lévő szállópor mennyiségét méri, amely különösen fontos az egészségünk szempontjából.
Tartalmas, színes volt az idei kampány is, változatos feladatokon és akciókon keresztül foglalkoztunk a tiszta levegővel. Megtanultuk tisztelni hős fáinkat, és ezentúl talán még nagyobb figyelemmel óvjuk őket.

A programon készült képeket a Facebook-oldalunkon tekinthetik meg.

A kommentárok nem engedélyezettek.