Tesi-suli

Újpesti Bene Ferenc Általános Iskola

Motorra pattantunk

Gyermeknap közeledtével nem mindennapi eseménynek adott ma helyszínt iskolánk. Azt, hogy híres sportolók látogatnak intézményünkbe, már “megszoktuk”, de ritkán adódik olyasmire lehetőség, mint a mai napon. Talmácsi Gábor világbajnok gyorsaságimotor-versenyző és csapata hozták el hozzánk közlekedésbiztonsági programjukat.
A gyerekek forgórendszerben haladhattak a pályák között. A KRESZ elméleti alapok után kerékpárpályán tesztelhették tudásukat, ahol nem más, mint az Európa-bajnoki ezüstérmes, egykori olimpikon kerékpárversenyző Lovassy Krisztián tanította a biztonságos kerékpáros közlekedést. A legjobban várt állomás a motoros pálya volt, ahol 50 cm3-es gépeken kóstolhattak bele a gyerekek a motorozás szépségeibe.
Gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt érdekes és izgalmas nap volt a mai. Egy csodálatos csapatot ismerhettünk meg a Talmácsi Minimotor csapatában, akik végtelen türelemmel, kedvességgel és szakmai hozzáértéssel vezették a programot. Mindeki Talmája pedig valóban annyira kedves és közvetlen, ahogyan azt olvashatjuk róla. Itt még nem ért véget a Bene suli és e két kiváló sportoló kapcsolata, de erről majd később….
Köszönjük a Talmácsi Minimotor programnak, hogy boldog napot szereztek diákjainknak!

A kommentárok nem engedélyezettek.