Tesi-suli

Újpesti Bene Ferenc Általános Iskola

A föld (néhány) napja

/Részlet egy Munkásotthon utcai diák naplójából/

Április 22.

Verőfényes napra virradtunk. A suliban minden évben nagy ünnep ez a nap, sokféle jó program szokott lenni. Tegnap este esett az eső, ezért aggódtam, nehogy elmossa a kirándulást. Az Állatkertbe mentünk. Huszár Gyuri bácsi és a többi zoopedagógus az egyetemisták segítségével olyan klassz akadálypályát alakított ki, hogy mire végigjártuk az állomásokat és kitöltöttük a feladatlapot alaposan elfáradtunk. Persze közben minden állatot meglátogattunk, sőt, még a labirintusban is játszottunk egy keveset. A célsátornál ellenőrizték munkánkat – persze tökéletes volt -, így a jutalom sem maradt el. Alig fért a hátizsákba a sok értékes folyóirat, teli színes poszterekkel. Egyik osztálytársam, aki jó matekos, összeszámolta, hogy kb. a belépőjegy kétszeresét érik. Hát nem fukarkodtak, az biztos, így aztán tényleg „gazdagon” tértünk haza. Este még szüleimnek is meséltem, milyen jó nap volt ez a mai.

Április 23.

Ma reggel néhány szem gyümölcsöt kellett vinni a suliba. Tanáraink ezeket összegyűjtötték, megmosták, felszeletelték, mi pedig a szünetekben elfogyasztottuk. Milyen érdekes! A narancsnak is egész más íze volt így, szépen tálalva. Játszottunk még gyümölcskeresőt az udvaron, a mi osztályunk volt a leggyorsabb. Az ajándékba kapott szakajtónyi alma mind elfogyott.

Délutánra egészségnapot hirdettek a szervezők. Kíváncsian vártam, vajon milyen lesz, hiszen ilyet közelről még nem láttam. A kerületben dolgozó egészségügyisek – orvosok, védőnők – jöttek, hogy különböző szűréseket végezzenek. Gyerekek, szülők, a szemközti házban lakók mind lehetőséghez jutottak, hogy itt helyben feltérképeztessék egészségi állapotukat.

Én a testzsírméréssel kezdtem. Ráálltam egy mérlegre és a védőnő már mondta is, hogy a testtömegem megfelelő, de az izmom több is lehetne. Honnan tudja – gondoltam -, hogy mostanában bliccelgetek tesi órán, meg az edzésen is?

A következő állomás a vérnyomásmérés volt. Itt mindent rendben találtak, és néhány életmódbeli tanáccsal is gazdagodtam.

A könyvtár elé érve láttam, hogy a nagylányok ott gyülekeznek. Elmondták, hogy Dr. Győry Attila gyermeknőgyógyásszal fognak majd beszélgetni. Én is szívesen belehallgattam volna, de „ezek női dolgok”-mondták, és elküldtek onnan.

Hát akkor én – mint bátor férfi – megmérettem a vércukorszintemet. Nem is fájt a szuri, és az eredmény is tökéletes. Úgy látszik, makkegészséges vagyok!

Még meg is uzsonnáztam ezután. Az egyik biopatika mindenféle földi jóval kínálta az arra járókat az ebédlőben. Csupa egészséges étel és ital. Nagyon finom volt minden.

Az egyik teremben gyógymasszőrt láttam, aki a megfáradt felnőttek hátát, vállát vette gondozásba. Erről aztán eszembe jutott, hogy anyukám is biztosan megérkezett már.

Az allergia vizsgálatnál találtam rá. A karján pirosodó pöttyök sorakoztak – meg is született hamarosan az orvosi szakvélemény arról, hogy mire allergiás és gyógyszert is írtak fel neki. Rengeteg időt spórolt meg, hogy itt vizsgáltatta meg magát.

Még a méregtelenítést is szerettem volna kipróbálni, de anyukám azt mondta, majd inkább jövőre. Remélem, akkor is lesz ilyen egészségnap!

Április 25.

Tegnap nem írtam, mert nagyon fáradt voltam. Sok-sok hulladékot kellett elszállításra előkészíteni. Ma vitték el az összegyűjtött kb. 15000 db. pillepalackot, a rengeteg italos kartondobozt, no meg a papírt. Ez utóbbiból ebben a tanévben – megkérdeztem – 45 300 kg-nyi volt a „termés”. Az elszállítást végző kft. elektronikus hulladékkal is foglalkozik, így aztán gyűltek a teherautóra rendesen a használhatatlanná vált háztartási gépek, monitorok, egyebek. Tanáraink lemérték a beszállított elemeket is, 204 kg volt. A bejáratnál elhelyezett elemgyűjtő ládikát sokszor kell kiüríteni, mire ezt elszállítják az épületből. Apropó, bejárat! A 4 éve felszerelt alumínium doboz prés mellett már egy PET-palack összenyomó gép is van. Így egész évben lehet vinni és préselni a műanyag flakonokat.

Majd el felejtettem! A Föld napja rendezvénysorozat megnyitóján, az udvaron felavattuk a pályázaton nyert mini hulladékszigetünket. Így folyamatosan tudunk szelektíven gyűjteni ezentúl üveget, műanyagot, papírt és fémhulladékot ami az udvaron „termelődik”. A 4.b-sek vállalták, hogy ürítik a kis tartályokat. Remélem, sok dolguk lesz!

Na, de most nem is írok többet. Készülnöm kell az erdei iskolába, ahol megrendezzük a mi saját Olimpiánkat. Biztosan az is jó program lesz. Már alig várom! Ígérem, arról is írok majd.

Hogy van az, hogy ebben az iskolában mindig történik valami érdekes…?!

A kommentárok nem engedélyezettek.