Tesi-suli

Újpesti Bene Ferenc Általános Iskola

Bázis bemutató a Benében

A Budapesti Pedagógiai Oktatási Központ 2019. április 1. és 12. között Tavaszi Pedagógiai Módszertani Napokat szervezett. Az Oktatási Hivatal bázisintézményeként  az aktív tanulás változatos, differenciáló, korszerű tanulásszervezési eljárásainak, módszereinek bemutatására vállalkoztunk „Az áruvilág kicsi királyai” – Fogyasztói tudatosságra nevelés az iskolában címmel vállaltunk bemutató foglalkozást.

Miskolczi Erzsébet intézményvezető asszony prezentációval egybekötött előadásában bemutatta az iskolánkban folyó munkát, elmondta, hogy iskolánkban kiemelt figyelmet fordítunk tanulóink körében a felelős internet és közösségi média használatának kérdésére, a tanulók pénzügyi ismereteinek megalapozására, az egészséges életmód preventív szemléletének terjesztésére, a digitális kompetencia fejlesztésére, a mozgás, a sport személyiségfejlesztő, közösségépítő, egészségmegőrző szerepének tudatosítására, a fenntartható nevelésre, a környezetvédelem fontosságára.

Olyan korban élünk, amelyben kikerülhetetlenül átszövik mindennapjainkat a vásárlásra, fogyasztásra buzdító reklámok, hirdetések. Emiatt egyre nagyobb figyelmet kap a diákok fogyasztóvédelmi ismereteinek növelése, a fogyasztói tudatosságra nevelés. Programunkon ennek színtereit mutattuk be, érdekes interaktív foglalkozásokon keresztül.  A munka vegyes életkorú csoportokban zajlott egy időben, hat csoportban.

Pénzügyi tudatosság csoport – Andor-Barabás Edit

Az állomáshelyen a fő tevékenység a pénzügyi tudatosságra nevelés volt. A gyerekek első feladatként a vezető-beosztott viszonyát illusztráló játékot próbálhattak ki. A pároknak egy tornyot kellett építeniük fakockákból úgy, hogy egyikük szeme be volt kötve és a másik gyerek instrukciói alapján kellett építenie. Igazi vállalkozási kompetenciát fejlesztő játék volt. A másik játék a Lakatlan sziget nevet viselte, melyben különböző termékeket állítottak elő a diákok és cserekereskedelmet folytattak egymással. Cél a túlélés, illetve minél több szükséges termék birtoklása.

Médiaismeret csoport – Bartus Marietta

Az állomáshelyen a fő tevékenység a tudatos és biztonságos internethasználatra való nevelés volt. A médiahasználat változásának bemutatásával, a mai sokcsatornás kommunikáció, tájékozódás, az interneten végezhető tevékenységek játékos megismertetése után a személyes tapasztalatok felhasználásával plakátot készítettek a gyerekek, melyen összegyűjtötték együtt az internetes tevékenységeket, az internethasználat aranyszabályait, megfogalmazták a veszélyeket, kockázatokat. A foglalkozás bingo játékkal folytatódott, melyen tevékenységeket kellett szabályokkal párosítani és  emotikonos játékkal zárult.

Sport, mozgás  csoport – Gálfalvi Áron, Varga Szilveszter

A széleskörű sportlehetőségek közül a kisjáték bemutatása kapott központi szerepet. Bemutatásra került a kisjátékok fajtái, variációs lehetőségei, alkalmazási területei. A kisjátékok keretein belül a fő cél az alapvető technikai elemek játékhelyzetben történő gyakorlása, és ennek részeként eleinte egyszerűbb, később összetettebb taktikai feladatok megoldása. Fontos feladat az összjáték lehetőségének, szerepének felismerése a játékhelyzetekben, csökkentett létszám, terület és egyszerűsített szabályok mellett.

Digitális kompetencia csoport – Jobbágy-Felső Erzsébet

A digitális kompetencia fejlesztési lehetőségeinek bemutatása volt a fő cél. A foglalkozás a gyermekek tudatos vásárlására irányította a figyelmet. Előzetes feladatként a tanulók  meglátogattak egy kereskedelmi egységet, és az újpesti piacon tett látogatáson megismerkedtek a helyi termelői piaccal, termékekkel. Felolvasták  a gyerekek az internetről a tudatos vásárlás 12 pontját, Paint program segítségével bevásárló szatyor mintát terveztek természetes anyagra, és készítettek egy bevásárló listatervet is. A legkisebbek tejes üvegre találtak ki rajzos címketervet. Az alsó tagozatos tanulók a piacon megvásárolt zöldségeket, gyümölcsöket származási helyük szerint szétválogatták, a nagyobbak a „Karbon Kalkulátorral” számolták ki ezen termékek üvegházhatású gázkibocsátását, ezzel is igazolva a hazai termékek fogyasztásának fontosságát.  Megismerkedtek a Magyar áruk emblémájával, a CE jellel, és különböző szimbólumokkal, amiket a csomagolásokon kell keresni.

Egészséges táplálkozás csoport- Kalmár Beáta

Az egészséges táplálkozás gyakorlati megvalósítását élvezhették a résztvevők. A zöldségek, gyümölcsök köztudottan egészségesek, vitaminokban, ásványi anyagokban gazdagok. Gyümölcssalátát, zöldségsalátát, egészséges falatkákat készítettek a tanulók. De mi a helyzet a csokoládéval? Kis mennyiségben egészséges, nyomelemeket és antioxidánsokat tartalmaz. Éppen ezért a csíkokra vágott zöldségek és mártogatós szószok mellett csokifondüt, sajtfondüt, avokádókrémet készítettek a gyerekek. Egészséges sütemények is helyet kaptak az asztalon.

Környezetvédelem csoport – Kürtösiné Németh Nikoletta

A drámapedagógia segítségével holisztikusan közelítették meg  a környezetvédelem egyes területeit, kiemelten természetesen a gyerekeket legjobban érintő szelektív hulladékgyűjtés témakörét. Az érzékenyítő környezetpedagógia legnagyobb értéke, hogy a résztvevők bevonódnak és érintettekké válnak egyes szituációkban. Az aknamezős játék során komoly fogalmak hangzottak el, mint pl. ökológiai lábnyom, biomassza, tudatos vásárlás és kiderült, hogy használják, illetve pontosan értik is azokat. A bingo játékban önmagukhoz hasonlóan tudatosan élő embereket kellett gyűjteniük, de 3 műanyagpalack eltérő életét is megelevenítették egy szituációs játékban. Vidám verseket írtak és adtak elő, melyeket a hulladék anyagokból készített hangszereikkel kísértek. Gyártottak társuknak divatos ruhát és készítettek egy látványos képet is kupakokból, majd egy jókedvű kukatánccal zárták le a foglalkozást.

A bemutatót egy jó hangulatú, kötetlen beszélgetés követte, ahol sor került a kérdések megválaszolására, a tapasztalatok, ötletek átadására. A programon megjelent kollégák elismerően nyilatkoztak az iskolánkban folyó magas szintű szakmai munkáról. A BPOK által küldött értékelés szerint a résztvevők kiválóra minősítették a programot, a szöveges értékelések közül néhány megállapítás: „Kiváló előadás, kiváló foglakozások, Én mindent 5*-re értékelnék! Rengeteg ötletet tudtam meríteni a látottakból. Gratulálok az intézménynek, a vezetőségnek és a pedagógusoknak! Köszönöm a részvételi lehetőséget. Nagyon hasznos volt, köszönöm a lehetőséget! Sokat tanultam.”

Nagyon örülünk a résztvevők elégedettségének, és reméljük hasznosítani tudják az itt hallottakat, látottakat.

A foglalkozásokon készült képeket a Facebook-oldalunkon tekinthetik meg.

A kommentárok nem engedélyezettek.