A Világ Legnagyobb Tanórája
A Világ Legnagyobb Tanórája idén ötödik, jubileumi alkalommal, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, mint projektgazda megbízásából, az UNICEF Magyar Bizottság, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága és a WWF szakmai támogatásával, a PontVelem Nonprofit Kft. szervezésében került megrendezésre. Az idei év kiemelt témája a biodiverzitás volt.
Iskolánk idén is, most már hagyományként csatlakozott ehhez a programhoz. Tanulóink, tanáraik segítségével világszerte egyidőben ismerhették meg a 17 Fenntartható Fejlődési célt. Idén az egyik kiemelt téma a biodiverzitás, a biológiai sokféleség volt.
Alsó és felső tagozaton sok osztályunkban környezetismeret, természetismeret, biológiaórákon, magyar nyelven, de angol órákon angolul tartották ezeket az órákat a tanáraink.
A nyitó rendezvény egy rendhagyó tanóra volt, neves előadók prezentálásában: WWF, UNESCO, Magyar Környezeti Nevelési Egyesület részéről.
Iskolánkban az alábbi témák feldolgozásán keresztül beszéltük meg tanulóinkkal ezeket a fontos kérdéseket:
Alsó tagozaton állatos mesék, melyeket BOOKR Kids Mesetárból válogathatták ki kollégáink.
Felső tagozaton az Állatok Világnapjához kapcsolódva,
Valamint vitaindító gondolat David Attenborough állítása bolygónk mai helyzetéről:
„Bolygónk biodiverzitása ingyen biztosítja számunkra azokat a javakat, amelyekre szükségünk van – mindezt azonban csak akkor tudja megtenni, ha bővelkedik bennük. Ez a bőség az, ami a jelen pillanatban veszélynek van kitéve.” beszélgethettek a témában.
Illetve az a tény, hogy az elmúlt 50 évben a vadvilág 60%-át elvesztettük. Kérdés: Ez hogyan történhetett meg? Milyen hatással van ez az emberiségre és a bolygónkra nézve? Keresték közösen a választ, vagy csak továbbgondolkodásra sarkallta diákjainkat.
Tapasztalatunk szerint megindító volt, hogy a világ sok részén egyidőben közös gondolatokkal foglalkoztunk, próbáltunk együtt tevékenykedni. Reméljük tanulóink is átérezték ezt, hogy valamennyi ember, tanuló közös célja, megoldásra váró feladata most is és a jövőben is, amiről együtt gondolkoztunk.
‹ „Mozdulj a klímáért” 2019.évi projekt „Ültess fát, olvass alatta könyvet!” ›
A kommentárok nem engedélyezettek.