Márciusi iskolanyitogató

Kedves Szülők! Szeretettel várjuk Önöket és gyermekeiket játékos foglalkozással iskolanyitogató programunk utolsó alkalmára 2018. március 22-én 16.00–17.00 óra között az Újpesti Bene Ferenc Általános Iskolába.
Újpesti Bene Ferenc Általános Iskola
Kedves Szülők! Szeretettel várjuk Önöket és gyermekeiket játékos foglalkozással iskolanyitogató programunk utolsó alkalmára 2018. március 22-én 16.00–17.00 óra között az Újpesti Bene Ferenc Általános Iskolába.
Március 11-én, vasárnap délután a 2.b és a 3.a osztály tanulóival a Rumini című előadást tekintettük meg a Magyar Színházban. A gyerekek közül többen a szüleikkel, testvéreikkel érkeztek, s együtt izgulták végig az olvasmányaikból már jól ismert kisegér kalandjait. Nagyon látványos, jó hangulatú előadást láttunk.
A mai napon a 6.b osztállyal az Öveges laborban vizsgálódtunk. Megfigyeltük a fehérjék hőre, különböző vegyületekre való érzékenységét, a vörös káposzta levének különböző anyagok hatására történő színváltozásait, a tápanyagaink savas-lúgos kémhatásának kimutatását, a szárazjég szublimációját, átélhettük a hélium hangszálakra gyakorolt hatását. A tanulók nagyon élvezték a foglalkozást, és ez is azt bizonyítja, hogy a természettudományi […]
Tisztelt Szülők! A beíratással kapcsolatos információkat itt érhetik el.
Kedves Szülők! Tájékoztatjuk önöket, hogy a holnapi kirándulást sajnos el kell halasztanunk egy későbbi időpontra. Indoklás: a MÁV tájékoztatása szerint az időjárási viszonyok miatt a vonatok indulásának időpontja kiszámíthatatlan / késések/ Holnap reggel mindenki az iskolába jöjjön, projektfoglalkozásokat tartunk a gyerekeknek. Megértésüket köszönjük!
Kedves Szülők! Az Újpesti Bene Ferenc Általános Iskola (1043 Bp., Munkásotthon u. 3.) sportiskolai osztályába jelentkező leendő első osztályosok alkalmassági pótfelvételije 2018. április 4-én 16.00 órától lesz. Minden jelentkezőt sok szeretettel várunk! Előzetes bejelentkezés az iskola titkárságán lehetséges: 06-1-369-2729
Tisztelt Szülők! Szeretettel várjuk Önöket nyílt óráinkra a meghirdetett időpontokban! Az iskola tanárai és diákjai A beosztást az alábbi linken érhetik el: Nyílt hét
2018. 03. 12-én (hétfőn) 13.00–17.00 óráig 2018. 03. 19-én (hétfőn) 7.30–12.00 óráig Pótbefizetés a Bródy Imre Gimnáziumban: 2018. 03. 27-én (kedden) 7.30–14.00 óráig