Tesi-suli

Újpesti Bene Ferenc Általános Iskola

Programok 2015-2016

Nyílt nap iskolánkban

Március 22-én nyílt napot tartottunk az iskolában. Minden kedves érdeklődőt szeretettel vártunk. Tanítványaink szüleinek, valamint a leendő elsősök szüleinek lehetőséget biztosítottunk, hogy bepillantást nyerhessenek az iskolánkban folyó oktató, nevelő, fejlesztő munkába, alsó és felső tagozaton egyaránt. A napot délután iskolanyitogató foglalkozással zártuk, ahol a kis óvodások is megismerkedhettek a tanító nénikkel. Jó hangulatban, hasznosan telt […]

A természet csodái

Az alsós napközis csoportok tanulói február végén ellátogattak „A természet csodái” című kiállításra az Ifjúsági Házba. A gyerekek szájtátva bámulták a rengeteg különleges állatot. Igaz, a hüllők és pókok nem arattak osztatlan sikert, de a sünik, a vadászgörények, a halak és az énekes madarak nagyon tetszettek. A kedvenc a Szaffi nevű kutyus lett, akit minden […]

Pénz7

Magyarországon 2016-ban már második alkalommal valósult meg európai kezdeményezésre a Pénz7 program, melyben iskolánk idén is – a tavalyi évhez hasonlóan – részt vett. A programsorozat célja az volt, hogy a gyerekek, a fiatalok tudatosabban kezeljék pénzügyeiket, valamint a hétköznapokban is hasznosítható ismeretekhez jussanak a pénzvilág működéséről. Ehhez nyújtottak segítséget a március 7. és 11. között megtartott rendkívüli tanórák […]

Közelgő programjaink leendő elsőseinknek

Február 18. 16 óra: Iskolanyitogató. Játékos foglalkozás, ismerkedés a tanítókkal, az iskolai élettel. Március 21. 17 óra: tájékoztató szülői értekezlet a leendő 1. osztályosok szüleinek. Március 22. délelőtt: nyílt nap a szülőknek. Március 22. délután: a leendő elsősöknek kézműves foglalkozással egybekötött ismerkedés a tanító nénikkel. Április 4. 16 óra és április 11. 16 óra: leendő első […]

Next posts›