Együttműködés a MüPával
![](http://tesi-suli.hu/wp-content/uploads/2017/12/untitled-200x200.png)
Intézményünk együttműködési megállapodást kötött a Művészetek Palotájával. Ennek keretében diákjaink színvonalas foglalkozásokon, előadásokon, koncerteken vesznek részt.
Újpesti Bene Ferenc Általános Iskola
Intézményünk együttműködési megállapodást kötött a Művészetek Palotájával. Ennek keretében diákjaink színvonalas foglalkozásokon, előadásokon, koncerteken vesznek részt.
1848. március 15. a magyar történelem egyik legkiemelkedőbb napja volt. A magyar szívekben mindig magában hordozott egy sajátos szimbolikus jelentéstartalmat, a szabadság, a fejlődés, a nemzeti tudat érzését. E dátum által jelképezett korszaknak köszönhetjük gyönyörű himnuszunk keletkezését, zászlónk piros-fehér-zöld színeinek hivatalossá válását, illetve azt, hogy országunk fővárosa Pozsony helyett Budapest, hivatalos nyelve pedig a latin […]
Az iskolánk már negyedik éve csatlakozik az európai kezdeményezésre Magyarországon is megvalósult Pénz7 programhoz. A programsorozat célja, hogy a diákok betekintést nyerjenek a pénzügyekbe, ezt tudatosabban kezeljék, és a hétköznapokban is hasznosítható ismeretekhez jussanak a pénzvilág működéséről. Ehhez nyújtottak segítséget a március 5–9. között megtartott rendhagyó tanórák iskolánk minden évfolyamán. Az előző évekhez hasonlóan, minden […]
Iskolánk, az Újpesti Bene Ferenc Általános Iskola 2017 szeptembere óta viselheti – magas színvonalú szakmai munkánk elismeréseképpen – az Oktatási Hivatal Bázisintézménye megtisztelő címet. A cím elnyerésével alkalmunk nyílik a tudásmegosztásra, jó gyakorlatok átadására a testnevelés, ill. a nagyszabású projektjeink bemutatására. Így került sor 2018. február 28-án jó gyakorlatok átadására a lemorzsolódás megakadályozása, az OKM […]
Kedves Szülők! Szeretettel várjuk Önöket és gyermekeiket játékos foglalkozással iskolanyitogató programunk utolsó alkalmára 2018. március 22-én 16.00–17.00 óra között az Újpesti Bene Ferenc Általános Iskolába.
Március 11-én, vasárnap délután a 2.b és a 3.a osztály tanulóival a Rumini című előadást tekintettük meg a Magyar Színházban. A gyerekek közül többen a szüleikkel, testvéreikkel érkeztek, s együtt izgulták végig az olvasmányaikból már jól ismert kisegér kalandjait. Nagyon látványos, jó hangulatú előadást láttunk.
A mai napon a 6.b osztállyal az Öveges laborban vizsgálódtunk. Megfigyeltük a fehérjék hőre, különböző vegyületekre való érzékenységét, a vörös káposzta levének különböző anyagok hatására történő színváltozásait, a tápanyagaink savas-lúgos kémhatásának kimutatását, a szárazjég szublimációját, átélhettük a hélium hangszálakra gyakorolt hatását. A tanulók nagyon élvezték a foglalkozást, és ez is azt bizonyítja, hogy a természettudományi […]
Tisztelt Szülők! A beíratással kapcsolatos információkat itt érhetik el.