Tesi-suli

Újpesti Bene Ferenc Általános Iskola

Tanévnyitó

2019. szeptember 2-án ismét gyerekzsivaj töltötte be iskolánkat, és az ünnepélyes tanévnyitóval kezdetét vette a 2019/2020-as tanév.

Miskolczi Erzsébet igazgató asszony köszöntötte a tanulókat, pedagógusokat az új tanév alkalmából, és szót ejtett a ránk váró élményekről, feladatokról. Beszédében kiemelte, hogy az Észak-Budapesti Tankerületi Központ és Újpest Önkormányzata jóvoltából okosteremmel gazdagodott iskolánk, amely nagyban segíti majd a korszerű digitális oktatás kiteljesedését. Szót ejtett arról is, hogy az önkormányzat iskolafelújítási programja keretében nyáron megkezdődött a külső nyílászárók cseréje, melynek köszönhetően esztétikusabb külsőt és jól szigetelt tantermeket nyer iskolánk.

Tanévnyitó ünnepségünket megtisztelte jelenlétével Németh Edit képviselő asszony, aki köszöntő beszéde után Újpest Önkormányzatának ajándékait adta át a kis elsősöknek.

Az évnyitó záróakkordjaként a képviselő asszony ünnepélyesen felavatta az új okostermünket. Már nagyon várjuk az itt tartott „okos tanórákat”!

Az évnyitón készült fényképeket Facebook-oldalunkon tekinthetik meg.

A kommentárok nem engedélyezettek.