Március 15-i megemlékezés
A Testnevelés Tagozatos Általános Iskola nevelőtestülete törekszik arra, hogy nemzeti ünnepeink megünneplése igazi élménnyé váljon tanulóink számára. A 6-10 éves kisdiákoknak olyan megemlékezést állítottunk össze, mellyel segíthettük az 1848-as történéseket átélhetővé, személyessé tenni.
Ünnepünk középpontjába Petőfi Sándor és Lebstück Mária személyét állítottuk. Magyar nyelv- és irodalom illetve osztályfőnöki órákon megismerkedtünk életükkel, a forradalom és szabadságharcban betöltött szerepükkel. Az osztályok dekorációja is az ünnephez kapcsolódott, sok szép gyermekrajz készült. Petőfi Sándort költeményein keresztül már megszerették a gyerekek, Lebstück Mária kalandos élete pedig felkeltette érdeklődésüket. Ezt a kötődést használtuk fel arra, hogy közelebb hozzuk a tanulók számára ennek az ünnepnek a jelentőségét.
Március 11-én, pénteken még az idő is ránk mosolygott, tavasziasra fordult.
Az 1. a és 1. b osztály a Helytörténeti Gyűjteménybe látogatott el, ahol korabeli tárgyakat, festményeket láttak, illetve érdekes történeteket hallhattak a tárlatvezetőtől.
A 2.a és b osztály Lebstück Mária emléktábláját koszorúzta meg. A gyerekek saját készítésű nemzeti színű zászlóikat is elhelyezték. A lakóháznál csatlakozott az osztályokhoz egy idős házaspár is, akik meghatottan köszönték meg, hogy ők is végighallgathatták megemlékezésünket, melynek végén Petői Sándor: Nemzeti dal című verse is elhangzott.
A 3. a és b osztály Petőfi Sándor szobrához sétált el és helyezték el virágaikat.
A 4. a és b osztály a Megyeri úti temetőben Lebstück Mária síremlékénél helyezte el a megemlékezés mécseseit és virágait.
Bízunk benne, hogy lakóhelyünk 1848-as emlékhelyeinek felkeresésével a gyerekekhez közelebb került március 15-e eszméje.
Farkasné Bódi Katalin
tanító
A kommentárok nem engedélyezettek.