Pénzügyi hét a Benében
Az iskolánk már negyedik éve csatlakozik az európai kezdeményezésre Magyarországon is megvalósult Pénz7 programhoz.
A programsorozat célja, hogy a diákok betekintést nyerjenek a pénzügyekbe, ezt tudatosabban kezeljék, és a hétköznapokban is hasznosítható ismeretekhez jussanak a pénzvilág működéséről.
Ehhez nyújtottak segítséget a március 5–9. között megtartott rendhagyó tanórák iskolánk minden évfolyamán.
Az előző évekhez hasonlóan, minden osztály legalább három olyan tanórán vett részt, amelyeken a tanulóink a pénzügyi ismereteiket bővítették. Az idén a hitel fogalmát jártuk körbe alaposabban. A foglalkozások során a gyerekek megismerték és összehasonlították a különböző hitellehetőségeket, megtanulták az ezzel kapcsolatos fontosabb szakkifejezéseket (pl. futamidő, törlesztés, kamat), és játék közben szereztek sok hasznos ismeretet.
A 6.a osztályosok foglalkozását egy banki szakember is segítette, aki a gyerekek nyelvén, precíz szakmaisággal válaszolt a felmerülő kérdésekre, illetve segített a feladatok megoldásában.
A diákok digitális kompetenciát is fejlesztve, az informatikaórák keretében a Pénziránytű weboldalán fellelhető online pénzügyi játékkal is megismerkedtek a tanulók. A Gyümölcspiac nevű játék során a gyerekek virtuálisan gyümölcsöket vásároltak a nagybani piacon, melyet aztán a vásárlóknak értékesítettek az általuk meghatározott áron. A cél a minél nagyobb profit megszerzése volt.
A magyarórákon is olyan szövegeket dolgoztunk fel, melyek alapján kooperatív munkaformában költségvetést készítettek a csoporttagok. Kigyűjtötték a szövegből a főszereplő havi bevételeit és kiadásait. Meghatározták, hogy a megvásárolni kívánt termék árát mennyi idő alatt lehet megspórolni. Javaslatokat tettek a kiadások további csökkentésének lehetőségeire, miközben megfogalmazták terveiket, milyen módon és hogyan képesek takarékoskodni.
Örömmel tapasztaltuk, hogy ebben a tanévben is hatalmas sikere volt a programsorozatnak. Célunk, hogy a következő tanévekben is tovább folytassuk a gyerekek gazdasági, pénzügyi szemléletének formálását a programban való aktív és gyakorlatorientált részvétellel.
‹ Szakmai műhelymunka a Benében Március 15. megünneplése a Benében ›
A kommentárok nem engedélyezettek.