Ültess fát, olvass alatta könyvet!
Iskolánk idén is csatlakozott az „Ültess fát, olvass alatta könyvet!” elnevezésű országos
könyvtári programhoz, amit a Mezőkovácsházi Városi Könyvtár 2019-ben indított el, és
amelynek keretében a megnyert pályázatunkkal ismételten sikerült egy fát – idén a 4.b osztály segítségével – elültetnünk az iskola udvarában. A faültetést a gyerekek izgatottan, nagy lelkesedéssel végezték.
Az országos akcióban való részvétellel, a tavalyi májusfa és az idei gömbakác elültetésével a cél az volt, hogy iskolánk könyvtára is felhívja a gyerekek figyelmét a környezettudatosságra, a klímaváltozásra, a természetvédelemre, valamint, hogy népszerűsítsük az olvasást.
Szerencsére könyvtárunkat sok gyermek rendszeresen látogatja, és előszeretettel olvassák a természettel kapcsolatos ismeretterjesztő és szépirodalmi könyveket, nézegetik, órai munkához használják a kézikönyvtárban megtalálható, hasonló témájú enciklopédiákat, lexikonokat. Mindez köszönhető annak is, hogy iskolánk az alábbi címekkel büszkélkedhet: ökoiskola, Energiatudatos Iskola, Fogyasztói Tudatosságra Nevelő Iskola.
Az immáron két fa a „Könyvtár mesefája” elnevezést kapta, és a hosszú, napos ősznek
köszönhetően a tavaly elültetett mesefa alatt tudtuk már megtartani a könyvtári órákat, ami nagyon népszerű lett a gyerekek körében. A könyvtári órák keretében természetesen szóba került szűkebb és tágabb környezetünk megóvása, a természet megvédése, és az ezekkel a témákkal kapcsolatos olvasmányélmények elmesélése.
A faültetési akció keretében a tavalyi versek, rövid történetek felolvasása után, amik a fákkal, könyvekkel, könyvtárral voltak kapcsolatosak, most a faültetésben segédkező 4.b osztály rajzokat készített az ültetési munkálatról, illetve az általuk elképzelt mesefáról.
Lelkesedésüknek, nagyszerű munkájuknak, olvasmányélményeiknek és fantáziájuknak
köszönhetően igazi remekművek születtek.
A rajzokból egy kis kiállítást is tervezünk készíteni, melyet az iskola tanulói, pedagógusai is megtekinthetnek. A képeket a Facebook-oldalunkon tekinthetik meg.
A kommentárok nem engedélyezettek.