Mukik a Térszínházban
Ismét ellátogattunk (75-en!) az Óbudai Térszínházba.
A színpadon egy ismerős-ismeretlen kifejezésmóddal, a pantomimmal találkoztunk. Az volt az érdekes az előadásban, hogy egyszerre lehettünk tanítványok és nézők. Karsai „tanár úr” megmutatta és gyakoroltatta velünk a pantomim játék első lépéseit, és bebizonyította, hogy a mindennapi életben is nagy szerepet kap a testbeszéd.
Nem is gondoltuk volna, hogy nemcsak egy- egy érzelmet, hanem egész történetet is „el lehet mondani” szavak nélkül. A sok apró történetből álló produkciót nagy lelkesedéssel fogadtuk, remekül szórakoztunk. A végén vastapssal üdvözöltük a művészeket, hiszen humoros előadásukkal remek délutánt szereztek nekünk.
Reméljük, máskor is elmehetünk a Térszínházba!
2009.11.19.
Fehér Dóra és Király Annamária 8.c
‹ A Természettudományi Múzeumba látogattunk “A világ körül” rajzpályázat ›
A kommentárok nem engedélyezettek.