Tesi-suli

Újpesti Bene Ferenc Általános Iskola

Március 15. megünneplése a Benében

1848. március 15. a magyar történelem egyik legkiemelkedőbb napja volt. A magyar szívekben mindig magában hordozott egy sajátos szimbolikus jelentéstartalmat, a szabadság, a fejlődés, a nemzeti tudat érzését. E dátum által jelképezett korszaknak köszönhetjük gyönyörű himnuszunk keletkezését, zászlónk piros-fehér-zöld színeinek hivatalossá válását, illetve azt, hogy országunk fővárosa Pozsony helyett Budapest, hivatalos nyelve pedig a latin helyett a magyar lett. Büszkének kell lennünk tehát erre a napra.

Ennek a napnak a megünneplése fontos egy közösség szempontjából, olyan fontos tanulságokkal töltheti fel ünneplésünket, mint az összefogás, a kitartás, az akarat, egymás megbecsülése.

Az idén úgy döntöttünk, hogy az 1848-as eseményekre emlékezve a március 15. nap fontos helyszíneit keressük fel, s így ünnepeljük meg a történteket. Az ünneplést reggel az iskolarádión keresztül kezdtük: dalok, versek, események hangzottak el. Majd a kicsik és a nagyok kokárdával a mellükön elindultak a megadott helyszínekre. Ott elhelyezték a megemlékezés virágait, tisztelegtek a hősök előtt. Úgy gondoljuk, a helyszínek meglátogatásával, az ott történtek felelevenítésével  talán közelebb tudtuk hozni diákjainkhoz a nap eseményeit.

Délután a kicsik rajzoltak, kézműveskedtek, a nagyok 40 fővel négy pedagógus kíséretében részt vettek a Szent János Apostol Általános Iskola által meghirdetett kerületi megemlékezésen: műsor és csata, fakultatív bemutatók (tűzoltók, rendőrök,  hagyományőrzők, honvéd tűzszerészek, 48-as huszárok stb.) várták a gyerekeket.

Emlékül iskolánk is kapott  egy 48-as hadizászlót, melyet a történelemtermünkben helyezünk el. Köszönjük.

A kommentárok nem engedélyezettek.