Tesi-suli

Újpesti Bene Ferenc Általános Iskola

Értékeink nyomában

Az idén március 21–27. között rendezzük meg hagyományos projekthetünket, mely ezúttal a hungarikumok témáját járja körbe. Célunk, hogy tanulóink megismerjék értékeinket, figyeljenek rá, megbecsüljék azokat. Megismerkedünk a legjelesebb magyar sportolók életútjával, eredményeivel, híres magyar feltalálók nagyszerű leleményeivel, jellegzetes nemzeti ételeinkkel, gasztronómiával, népi építészettel, nemzeti parkjainkkal, természeti és építészeti értékeinkkel, kézzel készített értékeinkkel, zenével, tánccal. „Szeresd, mert a mienk! Becsüld, mert magyar!”

Osztályaink előzetes feladatokat kaptak: választaniuk kellett egy olimpikont, akiről az osztálytermüket nevezzük el március 23-ától. Tantermeink a jövőben többek között Gyurta Dániel, Berki Krisztián, Dombi Rudolf, Kolonics György, Benedek Tibor, Egerszegi Krisztina, Kásás Tamás, Kis Gergely, Papp László, Gerevich Aladár stb. nevét viselik. Továbbá tablót és prezentációt kellett készíteniük az általuk választott olimpikonról, illetve egy hungarikumról, s mindkettőt be kell mutatniuk az iskola nyilvánossága előtt.

Előzetes feladatként képzőművészeti és rajzpályázaton vehettek részt tanulóink, ill. a kerület iskoláinak diákjai, melynek eredményéről a hét folyamán értesülnek.

A rendezvénysorozatot a művészeti gálával nyitjuk, s egy élménygazdag esztergomi kirándulással zárjuk le.

A hét programja a következő:

Március 21.
10.00  Művészeti gála

Március 23.
Délelőtt:
Tan-hungarikumok
Délután:
Olimpikonok bemutatása
Az irodalmi és képzőművészeti pályázat eredményhirdetése
Szemző Kálmán előadóművész műsora

Március 24.
Délelőtt:
Tan-hungarikumok
Látogatás a Rendőrmúzeumba
Látogatás a Lepkemúzeumba
Délután:
Hungarikumok diákszemmel – a prezentációk bemutatása
Gundel-palacsinta – királyválasztás
„Maradj talpon!”

Március 25.
Délelőtt:
Tan-hungarikumok
Dr. Főzy István őslénykutató előadása
Ősi mesterségünk címere: vályogkészítő
Látogatás a Mezőgazdasági Múzeumba
– interaktív foglalkozás és tárlatvezetés
Délután:
Rubik-kocka verseny
Tojásfestés
Magyar filmklub
Játékos testnevelés
Táncház – Bem Néptáncegyüttes
Farkas erdő – tanösvény

Március 26.
Délelőtt:
Gundel-örökös előadása
Látogatás a Mezőgazdasági Múzeumba
– interaktív foglalkozás és tárlatvezetés
Kézműves foglalkozások: ló, madár, íj, gyümölcsbáb készítése
Délután:
Íjászat-bemutató
Tojásfestés
Magyar filmklub
Idegenvezetés – angolul
Játékos testnevelés
Filmvetítés: Hortobágyi Nemzeti Park

Március 27.
Kirándulás Esztergomba

A kommentárok nem engedélyezettek.