Tök jó buli az iskolában – Halloween
Az alsó tagozatos tanulók már több napja nagy izgalommal készülődtek az iskolai Halloween rendezvényre. A meghirdetett tökfaragó versenyre nagyon sok szépen elkészített tök-lámpás érkezett, melyből kiállítást rendeztünk a folyóson. A faliújságra a TÖK JÓ felírat alá felkerültek az iskolai életben gyerekek által legjobbnak tartott dolgokról, eseményekről készült rajzok és írások is.
A közös mókázáshoz a Virág utcai nagy csoportos óvodásokat is meghívtuk, akik hamar összebarátkoztak negyedikes tanulóinkkal és velük közös csapatot alkotva vettek részt a délutáni program-sorozaton.
A közös megnyitón az ünnep eredetéről és a Jack-lámpásról is érdekes dolgokat hallhattunk Pop Hunor 4. a osztályos tanulótól, aki végül feltette a várva várt kérdést: Cukrot vagy csínyt? Ekkor a jelmezbe öltözött tanítók „cukor-esővel” árasztották el a folyosót, amit nem győztek kapkodni a gyerekek. Ezután csapatokba rendeződve indultak a különféle helyszínekre diákjaink és a kis ovisok.
A mese állomáson a Rátóti csikótojásról szóló mesét meghallgatva az érdekes részeket eljátszhatták és ki is egészíthették tréfás elemekkel a gyerekek.
A következő helyszínre érkezők angol dalokat énekeltek, körjátékot játszottak és rövid mondókákat tanultak, ami Halloween ünnepéhez kapcsolódik.
Nagyon drukkoltak a csapatok egymásnak a Sport-varázs verseny feladatainak megoldása közben. Itt „óriás sütőtököt” kellett görgetni, narancssárga mezbe öltözni időre, karikán átbújva minél gyorsabban végig haladni az akadálypályán.
A kézműves foglalkozáson pedig mindenki elkészíthette kartonból a saját kis sütőtök figuráját.
A TÖK JÓ BULI a délután végén frissen sült sütőtök evéssel zárult. Mindannyian igazán jól éreztük magunkat. A közös játék, a színes programok, a jó hangulat tette emlékezetessé az idei Halloweent az óvodások és iskolások számára is.
‹ Sportparty Őszi Kaleidoszkóp – Első helyezés a kerületi rajzversenyen ›
A kommentárok nem engedélyezettek.