Tesi-suli

Újpesti Bene Ferenc Általános Iskola

Az első napot elmosta az eső…

Kis elsőseink izgatottan lépték át iskolánk kapuját. Érthető, hiszen számukra ismeretlen dolog kezdődött. Pár lépés után ismerős arcok vették körül őket, a tanító nénijük, akiket az előző évben közelről az „Iskolanyitogatókról” már megismerhettek. Testvérosztályuk tanulói nagy szeretettel kísérték be a tornaterembe, életük első tanévnyitó ünnepségére.

Miskolczi Erzsébet intézményvezető kedves köszöntő szavait hallva már nem is tűnt olyan távolinak az iskola.

Szentléleki Barna 5. b osztályos tanuló baráti hangon így szólt a kicsikhez:
“Kedves elsősök!
Emlékeztek még?
Nem is olyan rég volt, amikor azt mondta az óvó nénitek, hogy ősszel már iskolába fogtok járni, mert iskolaérettek vagytok.
Lehet, hogy volt olyan gyerek közöttetek, aki azt gondolta, hogy ő jól érzi magát az oviban, akármilyen érett is! De az érett alma sem maradhat örökre a fán, ti sem maradhattatok örökké ovisok. És most itt vagytok, a mai naptól ti is az Újpesti Bene Ferenc Általános Iskola tanulói lettetek!
Sok tanulás, izgalmas játék, kedves tanító nénik és új barátok várnak rátok. Itt mindennap történik majd valami érdekes veletek, unatkozni sosem fogtok.
Amikor először jöttem ebbe az iskolába, nekem is minden olyan nagy, ismeretlen és szokatlan volt. Ne féljetek, csak néhány nap és mindent megismertek majd! Könnyű lesz megtalálni az osztálytermeteket, a tornatermet, az ebédlőt az udvart. Mi majd segítünk!
Most Ti vagytok a legkisebbek, mindenki szeretettel várt benneteket, örülünk, hogy itt vagytok!
Érezzétek jól magatokat!”

Majd az 1.a osztályos Királyházi Márton lépett bátran a mikrofonhoz. Miklya Zsolt Táska, iskola című versével óriási sikert aratott.

A MUKI-avatás nagy versengés közepette sikeresen lezajlott. Szülők, gyermekek, tanítók egyaránt meggyőződhettek elsőseink ügyességéről, bátorságáról. A játékos akadályverseny teljesítése után névre szóló oklevelet kaptak, melyet Csuka Kati néni alsós igazgatóhelyettes adott át.
Ezt a napot a IV. kerület Önkormányzatának ajándéka koronázta meg – egy szép könyv, egy labda és egy tornazsák.

Reméljük, legkisebbjeink is igazi Benés diákokká válnak, szép eredményekkel öregbítik majd iskolánk jó hírnevét.

P1030228 P1030232

P1030230 P1030234

P1030258 P1030256

P1030251 P1030249

P1030263 P1030290

P1030275

A kommentárok nem engedélyezettek.