Tesi-suli

Újpesti Bene Ferenc Általános Iskola

Pénz7

Magyarországon 2016-ban már második alkalommal valósult meg európai kezdeményezésre a Pénz7 program, melyben iskolánk idén is – a tavalyi évhez hasonlóan – részt vett.

A programsorozat célja az volt, hogy a gyerekek, a fiatalok tudatosabban kezeljék pénzügyeiket, valamint a hétköznapokban is hasznosítható ismeretekhez jussanak a pénzvilág működéséről. Ehhez nyújtottak segítséget a március 7. és 11. között megtartott rendkívüli tanórák iskolánk minden évfolyamán.

A hét során minden osztályban 3 olyan tanórán vettek részt diákjaink, amelyeken játékos formában ismerkedtek a pénzügyi folyamatokkal, a takarékoskodás fogalmával, a zsebpénz okosabb felhasználásának lehetőségeivel. Több évfolyamon is segítette munkánkat önkéntes banki szakember és a Nemzetgazdasági Minisztérium munkatársa, aki személyes ajándékkal kedveskedett diákjainknak. Valamennyi tanuló ajándékot kapott a hét lezárásaként: az alsó tagozatosok egy papírból hajtogatható perselyt, a felsősök pedig egy füzetet, mely a zsebpénz szakszerű, jól átlátható vezetését segíti.

Örömmel tapasztaltuk, hogy hatalmas sikere volt a programsorozatnak a diákok körében, ezért célunk, hogy a következő tanévekben is tovább folytassuk a gyerekek gazdasági, pénzügyi szemléletének formálását a programban való aktív részvétellel.

A programsorozaton készült képek a galériában láthatók. ->

A kommentárok nem engedélyezettek.