Vendégségben a vándorgyűlésen
2016. október 29-én Újpesti Polgármesteri Hivatal Ülésterme adott helyett a Magyar Olimpiai Akadémia 67. Vándorgyűlésének. A házigazdát dr. Aján Tamás MOA-elnök köszöntötte a következő szavakkal:
„Újpest a magyar sport patinás gyöngyszeme!” Ezt követően Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere mondott köszöntőt, majd a városrész és sportéletének filmes bemutatása következett.
A vándorgyűlés alkalmából a városházán látható volt a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum vándorkiállítása. Dr. Szabó Lajos igazgató részletes, elemző beszámolót tartott a riói olimpiai szereplésről.
Borsche Gábor elnök az UTE Baráti Kör munkáját, rendezvényeit, jótékonysági eseményeit mutatta be. A vándorgyűlés résztvevői elhelyezték a megemlékezés koszorúit az UTE 1885-ös alapításának helyszínén található emléktáblán.
Két újpesti olimpiai iskola is meghívást kapott erre a rendezvényre: a Halassy Olivér Német Nyelvet Emelt Szinten Oktató És Nyelvoktató Nemzetiségi Iskola és az Újpesti Bene Ferenc Általános Iskola . Ez utóbbit Miskolczi Erzsébet igazgatónő, Csuka Tamásné igazgatóhelyettes és tizenkét diák képviselte. A jelenlévők szóróanyagokból, illetve az intézményvezetők által tartott powerpointos előadásból ismerkedhettek meg az intézményekben folyó munkáról, sportéletről, hagyományról.
Az esemény zárása volt a Magyar Olimpiai Akadémia elismeréseinek átadása és köszönete a leköszönő főtitkár Dr. Jakabházyné Mező Mária több évtizedes tevékenységéért.
Iskolánk személyesen virágcsokorral fejezte ki tiszteletét, szeretetét és köszönetét Marikának.
Az eseményen készült képek a galériában tekinthetők meg.
A kommentárok nem engedélyezettek.