Te is lehetsz Világvédő!
A Világ Legnagyobb Tanórája projektkezdeményezéshez csatlakozott iskolánk.
A 3.a, 5.a, 5.b, 8.a, 8.b osztályok tanulói vehettek részt a rendhagyó órán. A cél az volt, hogy megerősítsük a gyerekeket abban, hogy mindenkiből lehet VilágVédő és mindenki tehet azért, hogy a Globális Célok megvalósuljanak. A Célokat bemutató kisfilm megtekintése után egy spontán beszélgetés indult el a osztályokban, hogy miért is fontosak a Globális Célok, mit is jelentenek, mit szeretnénk elérni, mit tehetünk közösen a Célok eléréséért. Számos kreatív ötletük volt a gyerekeknek, lelkesen alakultak át VilágVédővé az óra folyamán és rájöttek arra, hogy valóban ők is sokat tehetnek azért, hogy a Célok megvalósuljanak 2030-ra. A siker azon múlik, hogy a gyerekek hogyan használják a már meglévő tudásukat, kompetenciájukat.
Egy VilágVédő kiáll a céljaiért, optimista, elhivatott, nem hátrál meg. Diákjaink többsége sportolóként ezekkel a tulajdonságokkal már rendelkezik.
Az ötödikes tanulók a sportról, mint integrációs eszközről beszélgettek, mivel a sport egy olyan „nyelv”, melyet mindenki ért. A gyerekek közösen készítettek egy plakátot, melyen lerajzolták, hogy ki milyen sportot űz és mire tanítaná meg a más kultúrákban nevelkedett diáktársait.
Harmadikosaink megalkották saját VilágVédő portréjukat, az óra végén meghatározták azokat a készségeiket, amelyekkel VilágVédők lehetnek,
Mi Benések, ismét tettünk valamit a fenntartható fejlődésért, a globális célok eléréséért!
A tanórákon készült képeket Facebook-oldalunkon tekinthetik meg.
A kommentárok nem engedélyezettek.