Tesi-suli

Újpesti Bene Ferenc Általános Iskola

A víz világnapja

A legnagyobb hazai környezetvédelmi szolgáltató cég, a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. nagy figyelmet fordít a felnövekvő generáció környezettudatos nevelésére, ezért a március 22-i Víz Világnapja alkalmából nyílt napot szervezett a diákoknak. Ökoiskola, Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola és Energiatudatos iskola címének büszke tulajdonosaként izgalommal készültünk erre a tereplátogatással egybekötött bemutató órára.
A vízvilágnapi nyílt napon iskolánk egész alsó tagozata ellátogatott a telepre. A környezettudatos nevelés jegyében szervezett program két részből állt. A program első felében a szakemberek megmutatták és elmagyarázták a gyerekeknek a szennyvízkezelés lépéseit. A gyerekek megtapasztalhatták a korszerű szennyvíztisztítás eredményét, a tisztított vizet, amely gyakorlatilag szagtalan és színtelen formában távozik telepről és kerül vissza a Dunába. A program másik részében kicsiben modellezték a szennyvíztisztítást. A kísérletekbe bevonták a diákokat is, elősegítve a látottak, hallottak rögzítését.
Sétánk végén a gyerekek ismeretterjesztő füzetet és labdát kaptak emlékül.
Hasznos és tanulságos délelőttöt töltöttünk el.

Fotóinkat a Facebook-oldalunkon tekinthetik meg.

A kommentárok nem engedélyezettek.