Tesi-suli

Újpesti Bene Ferenc Általános Iskola

Erdélyi körutazáson a Benések

Iskolánk az idei tanévben is sikeres pályázott a „Határtalanul” program keretén belül elnyerhető erdélyi körutazásra. A tanulmányút ideje 5 nap (május 6-10.) volt.

Hétfőn kora reggel nagy izgalommal vágtunk neki az útnak. Többórányi utazás után megérkeztünk az első helyszínre, Aradra. Itt leróttuk tiszteletünket az aradi vértanúk emlékművénél, megkoszorúztuk azt. Sajnos az esős idő miatt nem tudtunk sétálni a városban, így haladtunk tovább következő úti célunk felé.

Déva várához érkeztünk nemsokára, ahol egy felvonó segítségével tudtunk felmenni a várhoz. Nem is lett volna kedvünk gyalog felsétálni, mivel még ekkor is szakadt az eső. A csodálatos panoráma azonban elvarázsolt mindenkit. Kaptunk egy kis kárpótlást a rossz időben.

Vajdahunyad vára következett a látnivalók sorában, ahol a „Várak királyát”, a Hunyadi-Bethlen várkastélyt látogattuk meg. Fantasztikus élményt nyújtott a vár bebarangolása, a különböző termek, bástyák, megmaradt várrészek, a csodálatos kilátás felejthetetlen marad mindannyiunk számára. A gyerekeknek leginkább a várbörtön és a kínzókamra tetszett, kíváncsisággal és borzongással telve tekintették meg a kiállított tárgyakat, a rekonstruált jeleneteket.

Nagyszebentől néhány kilométerre, egy gyönyörű helyen volt az első szállásunk, ahol meleg vacsorával vártak minket és végre pihenhettünk egy jót.

A második napon Nagyszeben egy városnéző séta során tekintettünk körbe. A szász főváros világörökségi oltalom alatt áll, és további érdekessége, hogy Közép-Európa legnagyobb, épen maradt középkori főterével büszkélkedhet.

Fogaras vára következett az élmények sorában… A XVII. században a várat a fejedelmi igényeknek megfelelően alakították át, hiszen itt élt és halt meg 1690-ben I. Apafi Mihály Erdély fejedelme. Többek között az északi fal középső szakaszán képezték ki a várkápolnát, a kastély déli szárnyának első emeletén pedig, a nagyterem közelében, a fejedelmi lakosztályt. A faragott ajtókon kőcímerek és zárókövek díszlenek. Csodálatos látnivaló mindez egy mai ember szemének.

A továbbiakban Törcsváron a káprázatos ”Drakula-kastély” várt minket. A várat Nagy Lajos király parancsára építették, hogy az ide helyezett őrséggel visszaverhessék a Törcsvári-szoros útján gyakorta betörő zsákmányra éhes havasalföldi csapatok támadását. Mindannyian nagy izgalommal léptünk be a várba, vártuk az ijesztő, borzongtató élményeket, azonban egy kedves, szűk helyiségekkel teleépített, hangulatos várat járhattunk végig.

Brassó volt a nap utolsó állomása. Közép-Európa egyik legnagyobb óvárosában egyebek mellett megtekinthettük a Mátyás király és Aragóniai Beatrix címerével ékesített, 14-15. század fordulóján épült Fekete-templomot, a történelmi Magyarország egyik legnagyobb templomát, de sajnos csak kívülről, mert éppen ebben a napokban zárták be egy rövid időre takarítás miatt.

Bikfalván szállásoltak el bennünket ezen az éjjelen. Egy fantasztikusan szép környezetben épült panzióba érkeztünk, ahol rendkívül kedvesen fogadtak bennünket és nagyon finom vacsorát kaptunk. Az ottaniak vendégszeretete példaértékű.

A harmadik napi úticélok közül Prázsmár volt az első: meglátogattuk az UNESCO világörökség részeként elismert erődtemplomot, melyet a XV. századi török támadások ellen 12 méter magas hármas védfalrendszerrel erősítettek meg.

Délután a Szent Anna tóhoz kirándultunk, amely egy krátertó az Erdélyi Csomád-hegység kialudt vulkáni kráterében. A tóig vezető út fantasztikus volt: szerpentinen haladva, csodálatos környezetben buszozva jutottunk el a medvék egyik kedvenc fürdő-és ivóhelyéhez. Egészen pontosan gyalogosan tettük meg az utolsó másfél kilométert, mert lezárták a tóhoz vezető út végső szakaszát és csak sétálva lehet lejutni a tó partjára.

A nap zárásaként meglátogattuk a híres zarándokhelyet, a Csíksomlyói Kegytemplomot, ahol megnézhettük azt az 500 éves Mária-szobrot, ami állítólag teljesíti kívánságunkat. Sokan közülünk a hagyomány szerint kívántak is valamit tőle. Csodálatos és kegyeletteljes élmény volt ez mindenkinek, hiszen beszélgettünk arról a gyerekekkel, hogy nemsokára maga Ferenc pápa is ellátogat ide.

Este megérkeztünk utolsó szálláshelyünkre, a Csíkszereda melletti Csíkszépvízre egy panzióba. Az utolsó 2 éjszakát már itt töltöttük.

Utazásunk negyedik napján Gyimesbükkre utaztunk. Az ezeréves határon felelevenítettük a tartárbetörések emlékét, majd felkapaszkodtunk az itt található Rákóczi-vár romjaira. Innen megfigyelhettük az egykori határköveket.

A délután további részében elmentünk Borospatakra, ahol egy gyönyörű skanzenben ismerkedhettünk meg a helyiek életével és hagyományaival. Soha nem feledhető élményeket szereztünk itt, hiszen olyan fantasztikusan szép ez a táj, olyan gyönyörű vidék ez, hogy aki idelátogat, annak örökre emlékezetébe vésődik ez a kis, patak mentén épült falucska.

Szállásunk felé haladva megálltunk Csíkszeredán és elindultunk felderíteni a város szépségeit, megismerni történelmi múltját. A városnézés alkalmával lehetőségünk nyílt egy kis vásárlásra is. A délutáni – esti órákban egy csodás túrát tettünk a környéken található víztároló körül.

Pénteken elérkezett a hazaindulás ideje. Ezt megelőzően azonban még várt ránk néhány szép állomás: Székelyudvarhely, Farkaslaka, Fehéregyháza, Segesvár.

Ezek közül kiemelkedő jelentőségű volt Farkaslakán Tamási Áron sírja, ahol koszorút helyeztünk el.

Innen tovább Székelykeresztúron át, újabb megálló következett Fehéregyházán az Ispán kútnál felállított emlékműnél, Petőfi elestének feltételezett helyszínén.

Az utolsó nap utolsó helyszíne következett: Segesvár. A világörökség részét képező óvárosban jó hangulatú sétát tettünk, jártunk a citadellán is. Felkerestük a híres óratornyot, a hegyi templomot, amelyhez a híres diáklépcsők vezetnek.

Alaposan elfáradva, ugyanakkor hatalmas élményekkel indultunk el haza. Az időjárás nem volt hozzánk kegyes, hiszen 4 napon keresztül szinte folyamatosan esett az eső, de ennek ellenére azt gondolom, mindannyian visszavágyunk majd ide, erre az egykor Magyarországhoz tartozó, szépséges vidékre.

Az utazáson készült fotókat Facebook-oldalunkon tekinthetik meg:

Határtalanul! 1. nap

Határtalanul! 2. nap

Határtalanul! 3. nap

Határtalanul! 4. nap

Határtalanul! 5. nap

A kommentárok nem engedélyezettek.