Tesi-suli

Újpesti Bene Ferenc Általános Iskola

Iskolakert a Benében

Az Újpesti Bene Ferenc Általános Iskola egészségnevelési szakkörének tanulói az iskolakert pályázat részeseivé váltak és máris megalkották mottójukat:
„A mi kertünk mérete akkora, hogy ha óriáslépésben mérem, akkor 100 lépés, ha tyúklépésben, akár 300 is lehet! Egy egész birodalom, ahol mi vagyunk a gazdák.”

2020 szeptembere egy kicsit szokatlan módon kezdődött. Szó szerint beköltözött a természet a mindennapi életünkbe. Egy darabka földről van szó, ami nem pusztán egy füves terület lesz ezután, hanem egy gazdaság, egy birtok, kéznyújtásnyira az iskola udvarán.

Ma egy iskolakert kialakítása, ápolása felhívja a figyelmet környezetünk fontosságára, annak megóvására, megtanítja a helyes kertészeti eljárásokat és ezáltal az együtt munkálkodás öröme mindenki számára elérhetővé válik.

Sokunknak nem ismeretlen a kert fogalma, hiszen jobb esetben a családon belül, otthon vagy a nagyszülőknél, rokonoknál találkozunk kerttel, sőt szerencsés esetben még kertészkedhetünk is benne. Annak a gyermeknek, akit az urbanizáció teljesen bekebelezett és a panelek között él, felüdülés lesz az iskolakert látványa.

Nem törekszünk narancsültetvényre és megvalósíthatatlan tervek kivitelezésére, bár a gyerekek fantáziája igencsak gazdag, inkább a számunkra elérhető álmokat szeretnénk megvalósítani az adott kereteken belül.

A mi iskolánknak lemondással is jár ez a terv. Sportiskola révén, minden udvari területet a sportolásra használunk, nincsen szabad földrészünk a panelházak között. Márpedig a kert is kikéri a részét, mert neki is szüksége van elszeparálható földterületre, napfényre, vízre… gondoskodásra.

Most ott tartunk, hogy közösen már ki is alakítottuk a kertet. Két részből áll: egy napos, füves területből és egy épület melletti földsávból. Az előbbi zöldségeskertként, az utóbbi virágoskertként fog tündökölni. Bőven belefér a kívánt méretekbe. A növények fokozatosan fognak belekerülni, kidolgozott terv szerint.

Az első félévben megismerkedtünk a szerszámokkal, majd a fal melletti földsávot ástuk fel, töltöttük fel trágyával és ültettünk bele virágokat. Ebbe belevontuk az egész iskolát, annak valamennyi tanulóját, pedagógusát. Osztályonként jöttek a tanulók és a nekik szánt területet ásták, gereblyézték, trágyázták, az általuk hozott növényt beleültették, öntözték…

Kezdetben nem volt könnyű ennyi gyermek munkáját összehangolni, de fegyelmezetten, összehangolt figyelemmel, igényesen sikerült kivitelezni.

A zöldségeskertet eddig még csak parcelláztuk, méregettük az egészségnevelés szakkörön belül. Facölöpöket vertünk le a gondosan kimért területre. Madzaggal kötöttük össze a fa rudakat és így pontosan kialakult a kertünk kerete, amiről majd gondoskodnunk kell. Madáretetőket készítettünk, amelyek segítségével a birtokunkat már most megvédhetjük a leendő kártevőktől, ha ideje korán ide szoktatjuk a madarakat.

Hónapokra leosztva fokozatosan készítjük elő a talajt. Elsőként jól komposztálható avar réteggel fedtük be. Már jóval előtte Miskolczi Erzsébet, iskolánk igazgatónője, Bánki-Miklós Bernadett kertészmérnök és jómagam felmértük közösen a terepet és az adottságokat figyelembe véve jelöltük ki a megfelelő helyszínt.
Jelenleg a jól komposztálható levéltakarón kívül a területtel nincs más dolgunk, hiszen a kialakulóban lévő élő flóra lassan elvégzi helyettünk a talajlazítást. Magas ágyásokat szeretnénk kialakítani, amihez majd a hozatott földet elegyengetjük illetve a leselejtezett (újrahasznosított) padok elejéből a fa keretet kialakítjuk. Ezt fokozatosan fogjuk végrehajtani a következő hónapokban.

Február végén a palántának szánt magokat elültettük tojástartó „bölcsőbe”. Óvjuk, védjük, felváltva spriccelve locsoljuk. Szemünk előtt már piroslik a hónapos retek, a paradicsom, zöldülve illatozik a bazsalikom… már alig várjuk, hogy kibújjanak az első növények.

Vannak még teendők, de jókedvvel végezzük, és napról napra örülünk minden apró eredménynek.

Kékesi Beáta Rita (szakkörvezető)

A szakkörön készült képeket Facebook-oldalunkon tekinthetik meg.

A kommentárok nem engedélyezettek.