„A történelem szárnyán” – komplex verseny
Iskolánk részt vett az Újpesti Kulturális Központ – Ifjúsági Ház által a 6-7. osztályos tanulók részére meghirdetett, „A történelem szárnyán” című többfordulós, komplex történelmi vetélkedőn, melyen az előkelő 5. helyen végzett a 6.a osztály 4 főből álló, Múltvadászok elnevezésű csapata:
Avar Melissza, Kusper Péter, Süveges Dominik, Tarnai Richárd.
A vetélkedő 3 fordulóból állt, több hónapon át tartott, összetett kérdésekből, kreativitást is igénylő feladatsorokból tevődött össze (feladatlapok, fogalmazások, rajzolás, könyv- és folyóiratkészítés, interneten való keresés, fotók készítése).
A feladatok szorosan kapcsolódtak Wéber Anikó: Az ellenállók vezére című ifjúsági regényéhez, mely a XIX. század kiegyezés kori Magyarországára repítette el a diákokat.
A vetélkedő keretében a csapat ellátogatott a Nemzeti Múzeumba és annak környékére, a Múzeumkertbe, a Károlyi-kertbe, valamint az Olasz Kultúrintézetbe (a régi képviselőház épülete).
Tanulóink sok időt, munkát, ötletet fektettek be a felkészülésbe, melynek eredményeként bejutottak a döntőbe. A végső megmérettetés személyes jelenléttel zajlott az Ifjúsági Házban, ahol a hatodik osztályosok csapata 3 fővel képviselte iskolánkat, s szoros versenyben ötödik helyezést értek el.
Szívből gratulálunk a csapatnak és felkészítő tanárának, Joó Cecília könyvtáros-pedagógusnak!
‹ Csomagolásmentes boltban jártunk Zánkán Erzsébet-táboroztak a kicsik ›
A kommentárok nem engedélyezettek.