Tanévnyitó
Borús, esős napra ébredtünk szeptember 1-én. Kis elsőseink izgatottan lépték át iskolánk, az
Újpesti Bene Ferenc Általános Iskola kapuját szüleik kezét szorongatva. Érthető, hiszen
számukra egy új dolog kezdődött. Pár lépés után azonban, ismerős arcok vették körül őket, a
tanító nénijük, akivel az Iskolanyitogató foglalkozásokon már többször találkoztak.
Testvérosztályuk tanulói nagy szeretettel fogadták és kísérték be a kicsiket a tornaterembe,
életük első tanévnyitó ünnepségére.
A virágkapu alatt átlépve Miskolczi Erzsébet intézményvezető asszony egy-egy szál virággal
köszöntötte az új tanulókat, és kedves, bíztató szavait hallva, már nem is tűnt olyan távolinak
az iskola. Ezután elsőseinket Grozdits Martin 5.a osztályos tanuló köszöntötte az idősebb
diáktársak nevében. Majd Lugosi Hanna 1.a osztályos tanulónk lépett bátran a mikrofonhoz.
Donkó László: Elsős leszek c. versével óriási sikert aratott.
A tanévnyitó ünnepség után a Muki avatás nagy versengés közepette sikeresen lezajlott.
Szülők, gyermekek, tanítók egyaránt meggyőződhettek elsőseink ügyességéről, bátorságáról.
A játékos akadályverseny teljesítése után mindnyájan névre szóló oklevelet kaptak, s Benés
diákká fogadtuk őket.
A tanévnyitón készült képeket Facebook-oldalunkon tekinthetik meg.
A kommentárok nem engedélyezettek.