Tesi-suli

Újpesti Bene Ferenc Általános Iskola

Az élmény a legjobb tanár

Ebből a szempontból komoly kihívást jelentenek nemzeti ünnepeink, jeles napjaink, amelyek minden tanévben rendre visszatérnek. Bizony, az ünnepek szervezésével megbízott tanároknak egyre nehezebb olyan produkciókkal előállni, amelyek méltó, de mégis élményszerű módon megérintik a gyerekeket.
A Bene suli az idén október 21-én fölkerekedett, hogy a gyerekek tanáraik vezetésével bejárják azokat a helyszíneket, amelyeken 1956-ban nagyszüleink, dédszüleink felvonultak tiltakozásul egy
zsarnoki rendszer ellen.
Akik megszámolták a Bem tér fáit, lerajzolták a piski csata egy jelenetét, kikutatták, hogyan támogatta a lengyel nép a magyar forradalmat, azok közelebb kerültek a történelemhez. De akik
Nagy Imre szobrával fényképezkedtek, meglátták a Kossuth tér golyóverte házfalait, azokat is bizonyosan bevonzotta a történelem, valódi élményt éltek át.
A megemlékező-kirándulás sikeressége elsősorban a diákok nyitottságán, befogadókészségén, valamint az osztályfőnökök, kísérő tanárok lendületes, lelkes közreműködésén múlott, nagy köszönet illeti őket!
Külön köszönet illeti Tóbiás István tanár urat, aki végigjárva a helyszíneket érdekes feladatokat állított össze diákjainknak.
„Kopjafák előtt állunk némán és gondolkodunk,
tudjuk, nem volt hiába a kettétört létetek.
Kegyelet és hála, mit érzünk, … /Pehon Istvánné/

Képeinket a Facebook-oldalunkon tekinthetik meg.

A kommentárok nem engedélyezettek.