Tesi-suli

Újpesti Bene Ferenc Általános Iskola

Programok 2023-2024

Megemlékezés 1848. március 15-éről

A történelmi eseményekről a legtöbbet a helyszínek mesélnek. Osztályaink a hagyományos ünnepléstől eltérően idén is felkerekedtek, hogy a március 15-éhez kapcsolódó helyeken emlékezzenek meg a forradalomról. Az also tagozatosok az újpesti Petőfi-szobornál idézték fel a forradalom eseményeit, elhelyezték a saját kezűleg készített nemzeti színű jelképeket és virágokat, és elszavalták a Nemzeti dalt. A felsősök egy […]

Élet fény nélkül

A 7.b-sek egy izgalmas szemléletformáló foglalkozáson vettek részt a Millennium Házában, a Városligetben, amelynek során egy kis bepillantást nyerhettek a vak és látássérült emberek világába. A Vakok Iskolájának pedagógusai vezetésével a hetedikesek megtanulták, hogyan kell hatékonyan segíteni a vakokat a közlekedésben, miként látják el a mindennapi rutintevékenységeket a nem látó emberek, és kipróbálhatták a Braille-írógépet, […]

Foglalkozás a Millennium Házában

A 3.b osztály tanulói alkotó-fejlesztő meseterápiás foglalkozáson vettek részt a Millennium Házában. A rátóti csikótojás című mesébe merülve interaktív módon ismerkedhettek önmagukkal és az érzelmeikkel, valamint szituációs megoldókészségük is bővült, mikor a bíró bőrébe bújva vezették a tanácsot. A mesés blokk végeztével közös alkotással zárult a program. A foglalkozáson készült képeket a Facebook-oldalunkon tekinthetik meg.

Sünóra

Iskolánk 1.a, 3.a, 3.b és 4.a osztálya sünisimogatással egybekötött ismeretterjesztő foglalkozáson vett részt. Ellátogattak hozzánk az aranyos afrikai törpesünök, Fagyi és Kelemen. A gyerekeknek nagyon tetszett a foglalkozás, és persze azóta mindenki törpesünit szeretne háziállatnak. A foglalkozáson készült képeket a Facebook-oldalunkon tekinthetik meg.

Játékos Tudomány: „Kezedben a jövő!” – interaktív környezetvédelmi kiállítás

Iskolánk 1.b, 2.a, 3.b és 6.a osztályos tanulói ellátogattak a Lóverseny téri Közösségi Házba a Fenntarthatósági Napok alkalmából megrendezett Játékos Tudomány: „Kezedben a jövő!” című interaktív környezetvédelmi kiállításra, mely a gyerekek számára érdekes és látványos játékokkal mutatta be a zöld gondolatokat. Nagyméretű információs paravánokkal, egyedi játékokkal, elgondolkodtató kérdésekkel és cselekvésre ösztönző feladatokkal ismertették meg a […]

A nagy Benés farsangi buli

Idén is óriási bulival zártuk a farsangi időszakot. Kreatívabbnál kreatívabb jelmezekben vonult fel az alsó tagozat apraja-nagyja. A farsangi mulatságot az 1.b osztály hawai hula tánca nyitotta meg. Ezután pedig egy óriás farsangi memóriajátékot játszhattak a gyerekek. A buli az osztályok jelmezbemutatójával folytatódott, melyet komoly zsűri előtt kellett bemutatni. Minden osztályból 3 helyezett nyert apró […]

Könyvbemutatón jártunk

2024. január 26-án az Újpesti Városháza dísztermében mutatta be Bene Ferenc olimpiai bajnokról, világválogatott legendáról szóló könyvét Dunai Ede. A Bene, az újpesti mesterlövész című könyv az írónak ez a tizedik lila-fehérekkel foglalkozó könyve, amely névadónk életét, pályafutását meséli el. A könyvbemutatón többek között jelen voltak az újpesti legenda egykori csapattársai, az éppen 50 éve […]

‹ Previous Posts Next posts›