Tesi-suli

Újpesti Bene Ferenc Általános Iskola

Kiszézés

Március 31-én iskolánk tanulói kórusának leányaival érdekes, hagyományőrző programon vettünk részt. Lőrik Tünde, kerületi ének-zene munkaközösség vezető kezdeményezése egy ősi, falusi népszokás felújítása, „városiasítása”.

Vessünk véget végre a télnek, hogy jöhessen a tavasz!

Ehhez a varázslathoz gyűltünk össze  Újpest főterén, a Károlyi szobornál, ahol Dr. Molnár Szabolcs alpolgármester úr köszöntötte a megjelent tanulókat, pedagógusokat. A köszöntő után népviseletbe öltözött lányok rövid szituációs játék során felöltöztettek egy hatalmas kiszebábot, majd a kerület iskoláiból összegyűlt mintegy 400 tanulóval együtt hangos énekszóval körbejártuk a nagytemplomot, ezután egy előre meggyújtott máglyán elégettük a kiszét, s vele együtt a telet, a betegséget. Mikor elégett a szalmabáb, következhetett a zöldágjárás, a tavasz köszöntése. Az iskolák képviselői tartották a fűzfaágból készült villőágat, mely alatt ugyancsak hangos énekszóval átbújtak kicsik és nagyok a környékbeliek, kíváncsiskodók legnagyobb örömére. Visszatérve az iskolába folytatódott a téltemetés, iskolánk minden tanulója is átbújt a villő alatt.

Most már valóban kezdődhet a tavasz.

A kommentárok nem engedélyezettek.