Hungarikumok projekthét 2015. 03.21. – 03.27.
A tizedik, jubileumi projekthetünket tartottuk iskolánkban. Március 21-én a nagyon sikeres és színvonalas Művészeti Gálával vette kezdetét a rendezvénysorozat.
Az idén a hungarikumok témakörét dolgoztuk fel, hangsúlyozva a nemzeti, s ezen belül is a kiemelt fontosságú – magyarságot szimbolizáló – értékeket. Egy hét alatt sok-sok különlegességgel ismertettük meg tanulóinkat. Iskolánk diákjai 6-6 (alsós és felsős) vegyes csoportot képezve vettek részt a foglalkozásokon. Rengeteg ötletet valósítottunk meg a témában a hét során.
Projekthetünk valójában nem is márciusban kezdődött, hiszen előzetes feladatként számos pályázatot hirdettünk meg a kerület iskolái, ill. tanulóink számára. A gyerekek szép számban készítettek alkotásokat mind a kerületben, mind iskolánkban egyaránt. Sok pályamű érkezett a fotó-, a képzőművészeti és az irodalmi pályázatra egyaránt. Az elkészült műveket kiállítottuk, így mindannyian gyönyörködhettünk bennük, vagy olvashattuk a jobbnál jobb meséket, verseket. A pályázat eredményhirdetésére – ünnepélyes keretek között – hétfő délután került sor. A díjakat intézményvezetőnk adta át.
A projekthétre való készülődés másik előzetes feladata az volt, hogy minden osztály a tantermét egy olimpiai bajnokról nevezze el. Hétfőn délután került sor a választott sportolók életútjának a többi osztállyal való megismertetésére is, prezentáció formájában. Az osztálytermek neve ettől a naptól: Benedek Tibor, Kovács Ágnes, Kásás Tamás, Kolonics György, Kucsera Gábor, Egerszegi Krisztina, Dömötör Zoltán, Dombi Rudolf, Berki Krisztián, Gerevich Aladár, Szilágyi Áron, Kozák Danuta, Kovács Katalin, Gyurta Dániel, Papp László, Kiss Gergely. A választott olimpikonról tablók készültek, melyeket a tantermek fölé elhelyeztünk.
Ugyancsak hétfőn ismerkedtek meg a gyerekek a magyar konyha hungarikumaival. Ennek keretében ízléses/ízletes szendvicseket készítettek Pick szalámiból, ill. csabai kolbászból. A pedagógusok az iskola minden tanulóját maguk sütötte Gundel-palacsintával lepték meg. Játékos irodalom -, matematika -, történelem – és természetismeret-foglalkozások színesítették a hungarikumokkal ill. a nemzeti értékekkel való ismerkedést. Neumann gépe volt az informatikafoglalkozás címe, technikából készíthettek kézi hímzéseket, a zenei hungarikumokat pedig a „Nótafa” című foglalkozáson tanulmányozhatták.
Nem maradtak el a testnevelésórák sem, játékos sportfoglalkozások tették színessé a programokat.
A vályogvető foglalkozáson megismerhették a régi építkezés fortélyait, kipróbálhatták a vályogtéglák készítésén túl a belőlük való építkezés előnyeit és nehézségeit.
Kedden hasonlóan színes programokkal vártuk a gyermekeket. Néhány osztály a Rendőrmúzeumba látogatott el. Voltak csoportok a Lepkemúzeumban, illetve a Rex Állatvédő Központban is. Egy csoport a Farkas-erdő természeti szépségeiben, érdekességeiben gyönyörködhetett. Délután került sor az osztályok által választott, a hungarikumokat feldolgozó témák interaktív prezentálására. Sok érdekességet tudtunk meg a magyar tudósokról, a gasztronómiáról, az operettről, a Hortobágyi Nemzeti Parkról, illetve a herendi porcelán történetéről.
Meghívott vendégek is emelték témahetünk színvonalát, előadásukkal színesítették a programsorozatot. Ellátogatott hozzánk többek között Gundel János, aki a Gundel étterem történetéről mesélt, Dr. Főzy István, aki a palentológia rejtelmeivel ismertetett meg bennünket, Szemző Kálmán előadóművész pedig vidám zenés műsorával szórakoztatta a gyerekeket.
A következő napon a forgószínpadszerű foglalkozások mellett a Mezőgazdasági Múzeumba szerveztünk látogatást, ahol az interaktív kiállítás különleges érdekességei mellett egy feladatlap kitöltése is motiválta a gyerekeket.
Délután táncház keretében ismerkedhettek a magyar népzene és tánckultúra szépségeivel. A foglalkozáson remek hangulatban néhány tánclépést is megtanultunk.
A lovas íjászok igen különleges bemutató foglalkozását szájtátva figyelték az érdeklődők. Nagy élményt jelentett az íjak kipróbálása.
A témahetet hagyományosan egy egész napos kirándulással zártuk. Idén Esztergomba látogattunk el. A Duna, a Balassa és a Keresztény Múzeum nyújtotta élmények mellett a csodálatos várost is megismerhették tanulóink. Felfedező útjuk során – kisebb csoportokban – feladatlapot töltöttek ki, melyben a város nevezetességei szerepeltek (a Macskalépcső, a Melocco Miklós tervezte szobor, a Sötétkapu, a Mária Valéria híd stb.) A végén a Prímás Pincében meglepetés várta őket a cukrászdában. A nagyon finom sütemény elfogyasztása után már indultunk is tovább a Duna-Ipoly Nemzeti Park Kökörcsin erdei iskolájába, ahol különböző foglalkozásokon vehettünk részt: gyógynövénytúra, vadles, kincsesláda-foglalkozás stb. A csepergő eső és az erős szél ellenére tanulóink nagyon jól érezték magukat, élményekben gazdagon értünk haza.
Végül intézményvezetőnk rendkívüli iskolagyűlésen értékelte röviden a projekthetet. Megköszönte a lelkes pedagógusok munkáját, s jutalmazta a projekthéten kiemelkedően teljesítő diákokat.
A kommentárok nem engedélyezettek.