Tesi-suli

Újpesti Bene Ferenc Általános Iskola

programok 2007-2008

Oktató-nevelő munkánk

Október hónap folyamán az ÚPSZK munkatársai összehasonlító elemzést, értékelést végeztek a tanulási képességek méréséről a 3. és 4. évfolyamon.Ezen a megbeszélésen az alsó tagozatos kollégák és a nem szakrendszerű oktatásban résztvevő pedagógusok, valamint az intézmény vezetői vettek részt. Az értékelést Bánhidi Edit az ÚPSZK igazgatója, Katona Gyöngyi és Grósz Ágnes munkatársak tartották.Intézményünkben november 17-én, a […]

,

Erdei iskola, 2008

Még csak május közepe van, de már el is telt az az eseményekben, programokban igencsak bővelkedő egy hét, amit az iskola falain kívül tölthetünk minden esztendőben. Nagyon készültünk, hiszen több szempontból is kuriózumnak számított az idei erdei iskola. Iskolánk életében először történt, hogy kicsik és nagyok, azaz alsósok és felsősök – tanáraikkal együtt – mintegy […]

,

Hagyomány és megújulás, Csillebérc

Az ókorban kialakult, majd a legújabb korban újjáéledt hagyomány szerint négyévente kerülnek megrendezésre az olimpiai játékok. Az egykori Görögországban nem csak a sport, hanem a fegyvernyugvás, a béke és a demokrácia ünnepe is volt a versenyek időpontja. Mai zűrzavaros világunkban talán még nagyobb szükség van arra, hogy valamilyen nemes, közös cél érdekében találkozhassanak a nemzetek […]

, , ,

A föld (néhány) napja

/Részlet egy Munkásotthon utcai diák naplójából/ Április 22. Verőfényes napra virradtunk. A suliban minden évben nagy ünnep ez a nap, sokféle jó program szokott lenni. Tegnap este esett az eső, ezért aggódtam, nehogy elmossa a kirándulást. Az Állatkertbe mentünk. Huszár Gyuri bácsi és a többi zoopedagógus az egyetemisták segítségével olyan klassz akadálypályát alakított ki, hogy […]

Híres tanítványaink az Adyban

2008. március 20-án az Ady Endre Művelődési Központ vendégei voltunk. A Musical Varázs színtársulat előadásában Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig c. darabját láttuk. Különleges öröm és élmény volt számunkra, hogy Nyilas Misi szerepében iskolánk tanulója, Czető Ádám remekelt. Dorogi Bellát Czető Zsanett, Török Jánost pedig Czető Roland volt tanítványaink alakították. Büszkék vagyunk rájuk, és gratulálunk […]

,

‹ Previous Posts