Tesi-suli

Újpesti Bene Ferenc Általános Iskola

Mozdulj a klímáért! 2020

Iskolánk idén is csatlakozott a Magyar Éghajlatvédelmi Szövetség kampányához. Az idei program a Biodiverzitás Szuper Éve jegyében zajlott, célja az volt, hogy megismertessük tanulóinkat a beporzók – főleg a méhek – védelmének fontosságát, alapvető szerepüket a biodiverzitás megőrzésében.
Iskolai kampányunkat október 5. és 16. között valósítottuk meg.
Sportiskolaként nagy hangsúlyt fektetünk az egészséges életmód, a sok mozgás, helyes táplálkozás fontosságára, így mondhatnánk, mi mindig gyűjtjük a zöld mérföldeket. Most viszont tudatosan tettük ezt: a környezettudatos úton-módon iskolába érkező, valamint a húsmentesen, helyi alapanyagokból készült ételeket fogyasztó diákjaink egyaránt értékes pontokat gyűjtöttek.
Minden évben nagy népszerűségnek örvend tanulóink körében az élőkép kialakítása, ez az idén sem volt másképp. Az élőkép kialakításában minden diákunk részt vett. Az életvirág szirmait különböző színű ruhákba öltözött gyerekek alakították ki, amely a természet sokszínűségét jelképezte.
Az Akció a környezetért! feladat során minden osztály egy-egy növényt (virágot vagy cserjét) ültetett iskolánk kertjébe (voltak, akik többet is). Nagy örömmel nézegettük a színpompás virágözönt, és reméljük, tavasszal ismét megörvendeztetnek bennünket látványukkal és segítenek a beporzóknak hasznos munkájukban.
Iskolánkban nagy hagyománya van a képzőművészeti nevelésnek is, diákjaink sok versenyen, pályázaton érnek el szép eredményeket szemet gyönyörködtető alkotásaikkal. A virág élet! című feladatban is nagy örömmel vett részt minden osztály, igényes és kreatív alkotásaikat büszkén küldjük el.
Néhány osztály plusz alkotásokat is készített.
Az 1.b-sek és a 2.b-sek méhecskés síkbábjai remek eszközök lesznek a dramatikus játékokhoz.
A 3.a osztály a méhecskékhez kapcsolódó kreatív foglalkozáson óriás kaptárat épített
osztálydekorációként, majd papírhengerből elkészítette hozzá a méhecskéket is.
Ezután plakátot terveztek a „Virágok és méhek” témakörben, melyet közösen kifestve, kiszínezve valósítottak meg.

A 4.b-sek színes papírból és pomponokból méhecskét barkácsoltak, ezekkel díszítették osztálytermüket.

A Kirándulás a beporzók nyomában című feladat végrehajtását sajnos keresztülhúzta az esős időjárás, de úgy döntöttünk, hogy teszünk egy kirándulást virtuálisan. Az alsó tagozatosok Az elveszett hangyák völgye című animációs filmet nézték meg, a felsősök pedig a csodásan filmezett Mikrokozmoszt. Nagyon élvezték, hogy kicsit lelassulva, a természet hangjait idéző hangeffektek segítségével kerülhettek közelebb virtuálisan a rovarok életéhez.
Ki ne szeretné a finom falatokat? Hát még ha egészségesek is! Az Egy csepp méz feladat nem véletlenül volt az egyik kedvencünk. Készítettünk mézes kókuszgolyót, gyümölcssalátát, mézes teát, limonádét. Különlegességként édes mézes gyümölcspálcikákat és vaníliás-mézes piskótacsónakokat kóstoltunk.

A csemegézéssel zártuk kéthetes kampányidőszakunkat, amely sok szép élménnyel és hasznos tudással gazdagított bennünket. Diákjaink érzelmileg is közelebb kerültek a kis beporzókhoz, és úgy gondoljuk, ezentúl jobban vigyáznak rájuk.

A projekt során készült képeket Facebook-oldalunkon tekinthetik meg.

A kommentárok nem engedélyezettek.