Bene Ferenc

Baptista Általános Iskola és Sportiskola

Európai Diáksport Napja 2018

A Magyar Diáksport Szövetség ebben az évben szeptember 28-án rendezte meg az Európai Diáksport Napja magyarországi programjait. A rendezvény magyar kezdeményezésből nőtte ki magát nemzetközi eseménnyé. Célja, hogy hogy a gyerekek megtapasztalhassák a felszabadult, közös mozgás élményét, legalább 2 órás sportfoglalkozás keretében. Iskolánk idén is csatlakozott a programhoz, sokszínű mozgási lehetőséget nyújtva diákjainknak. A gyerekek […]

Ebédbefizetés 2018. november hónapra

2018. október 8-án (hétfőn) 13.00–17.00 között 2018. október 15-én (hétfőn) 7.30–12.00 között Pótbefizetés a Bródy Imre Gimnáziumban (Langlet Waldemár u. 3.) 2018. október 24-én (szerdán) 7.30–14.00 között

Mozdult a klímáért a Bene

A Mozdulj a klímáért! kampányban örömmel vett részt iskolánk, immár nem az első alkalommal. Az intézményünk szemléletével azonos célú program számos ötletet adott tanulóinknak, hogy hogyan és mit tudnának tenni közösen a környezetükért. Programokkal, feladatokkal teli hét volt ez. A kampányhét alatt lelkesen gyűjtöttük a zöld mérföldeket. A szemléletformáló egyéni és csoportos feladatokon keresztül a […]

Sportiskolások a Sportoló Újpest kiállításon

Legkisebbjeink közül sokan először jártak kiállításon. Érdeklődve nézték az Újpesthez és a sporthoz kapcsolódó témájú festményeket, grafikákat, fotókat. Örömmel fedezték fel iskolánk névadójáról, Bene Ferencről készült nagyobb méretű alkotást. Csillogó szemmel meséltek arról, hogy ők is ilyen híres sportolók szeretnének lenni. Köszönetet szeretnénk mondani az Újpest Galériának és az alkotóknak, akik a színvonalas tárlat segítségével, […]

Kalandok a Mesemúzeumban

Iskolánk 2. a és 2. b osztálya szeptember 21-én és 25-én különleges foglalkozásokon vettek  részt a Mesemúzeumban. A 2.a osztály tanulói hősiesen kiállták a 7 mesepróbát, így megkapták a mesehős igazolványukat, és  beöltözhettek királynak, királynőnek, lovagnak, varázslónak, sárkánynak. A 2.b osztályos gyerekek óriás társasjátékot játszottak, ahol ők maguk voltak a bábuk, és egy hatalmas dobókockával […]

Mentsük, ami menthető!

Az 5.b osztály szeptember 19-én látogatást tett az Újpesti Ifjúsági Házban, ahol a Mentsük, ami menthető című kiállítást néztük meg, mely az információtárolás történetéről szólt. A barlangrajzoktól kezdve, megismerkedhettünk a papírgyártással, kódexkészítéssel, a könyvnyomtatással és eljutottunk a mai modern adattárolásig. A hang- és képrögzítésre is sok érdekes szerkezetet láthattunk és hallhattunk. A legérdekesebb egy igazi […]

Városlátogató utazás Angliában

Iskolánk városlátogató utazást szervez Angliába. Várjuk iskolánk tanulóinak jelentkezését, de csatlakozhatnak külsősök is (barátok, testvérek, szülők). Utazzunk együtt 2019 júliusában! Részleteket a képre kattintva olvashatnak.

Nagy Sportágválasztó

Idén is képviselte iskolánkat két alsó tagozatos osztály a Budapesti Nagy Sportágválasztó rendezvényen. A gyerekek többféle sportágban próbálhatták ki tudásukat, mérhették össze erejüket másokkal. A programon sok világbajnokkal is találkozhattunk, többek között dr. Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnokkal is beszélhettünk. A hivatalos megnyitót követően különböző helyszíneken sportolhattak a gyerekek, és nemcsak a már jól ismert […]

‹ Korábbi bejegyzések Későbbi bejegyzések ›