Bene Ferenc

Baptista Általános Iskola és Sportiskola

Az iskola udvarának takarítása

A Szülői közösség és az iskola alapítványának kezdeményezése volt az őszi szünet utáni „nagytakarítás”. Célunk a lehullott falevelek összegyűjtése és környezetünk megtisztítása volt. Szülők, gyerekek, pedagógusok lelkes csapata együtt gereblyézett, söpört, szedte össze a szemetet. Az időjárással is szerencsénk volt. Kellemes őszi délutánt töltöttünk együtt. A munka végeztével egy kis teával, harapnivalóval kínáltuk meg a […]

,

Benések a Babitsban

Hétköznapjainkat igazi színházi élmény gazdagította november 14-én este, amikor megnéztük az Abigél című musicalt. Negyven felső tagozatos diákkal látogattunk el a Babitsba. A gimnazisták az őket segítő stábbal a profik szintjét elérő előadást hoztak létre. Jó volt látni a mai fiatalok lelkes, őszinte játékát, el tudtuk hinni, amit látunk. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy […]

,

A magyar nyelv napját ünnepeltük

November 13. A magyar nyelv napja. Ebből az alkalomból rövid zenés megemlékezés hangzott el iskolarádión keresztül. A hét során kiállítást tekinthettek meg a gyerekek saját legjobban sikerült munkáikból, melynek témája a magyar szókincs, ill. betűkészlet volt. Kedves, tréfás versek, ötletes rajzok születtek. Megrendeztük a szavak szépségversenyét is. Két napon át adhatták le a gyerekek szavazataikat. […]

, , ,

HAKME énekverseny

Iskolánk idén is elindult a HAKME énekverseny több fordulós sorozatán. Az elődöntőben, az I. korcsoportban 2. osztályos tanulóink, a II. korcsoportban 3. osztályos tanulóink, míg a III. korcsoportban 5. osztályos tanulóink képviselték az Újpesti Bene Ferenc Általános Iskolát. Minden korcsoportban tovább jutottak tanulóink a középdöntőbe, szurkolunk nekik. További sikeres versenyzést!

,

Az elhunyt olimpikonokra emlékeztünk a Farkasréti-temetőben

A Halottak napját követően tartottak hagyományos megemlékezést a Farkasréti temetőben, az olimpiai bajnokok tiszteletére emelt emlékfalnál, november 4-én. A MOB ünnepségén az elhunyt olimpikonokra többek közt bajnoktársak, sportvezetők és iskolások emlékeztek. Az eseményen a MOB mellett az EMMI Sportért Felelős Államtitkársága, a Magyar Olimpiai Akadémia (MOA), az Olimpiai Bajnokok Klubja, az olimpiai körök és iskolák […]

,

Tök jó buli az iskolában – Halloween

Az alsó tagozatos tanulók már több napja nagy izgalommal készülődtek az iskolai Halloween rendezvényre. A meghirdetett tökfaragó versenyre nagyon sok szépen elkészített tök-lámpás érkezett, melyből kiállítást rendeztünk a folyóson. A faliújságra a TÖK JÓ felírat alá felkerültek az iskolai életben gyerekek által legjobbnak tartott dolgokról, eseményekről készült rajzok és írások is. A közös mókázáshoz a […]

, ,

‹ Korábbi bejegyzések Későbbi bejegyzések ›